Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1963-08-30

Pl. amnesztia - ilyen esetekben meg nem értés van. Vagy az osztály­szerkezetben bekövetkezett változásokat nem értik. Értünk el.eredményt, de kevés olyan pártszervezetünk van, ahol párt­­vezetosegi xilesen, taggyűlésen, pártcsoport értekezleten tisztán el­­^eyáeseket vitatnának meg, /Szövetségi politika, békés egymás mellett élés./ A jelentések erről keveset szólnak. Megvan az oka, mert keveset beszelnek ilyen jellegű kérdésről. Ezeket a kérdése­ket szükséges vezetőségi ülésen, pártcsoport értekezleten.megbeszél- i ni es a tisztázatlan kérdéseket többször napirendre tűzni. A jelentésekből kitűnik az egység fogalma rendben van, szilárd. Pedig nem úgy áll, akár eszmei-ideológiai egység, akár cselekvési egységről van^is szó. Az egység íeltételei megvannak, alapvető kér­désekben egység van. S nem jelenti azt, hogy amiben tegnap egység volt, azon holnap nem kell vitatkozni. Vita egység, vita egység, ez a helyes, mert a vita egység után mindig magasabb egység jelent— KG ZlxC* A párttagok jogai és kötelességei. Itt lényeges, hogy a pártmegbiza­­tusokat kik adjak es kik előtt számolnak be. A pártbizalmialcnak tud­­nlok fe,l, hogy a hozzájuk tartozó párttagok milyen pártmunkával vonnak megbízva, milyen fegyelmezetten hajtja azt végre. kSy sor kérdés a partcsoportok kötelességeitől el van véve, nem szól-j nak bele olyan dolgokba, ami rájuk tartozik. Ezeken változtatni kell. Pl. partmegbizatásokat pártcsoporton keresztül kell adni. A parbmunka színvonalát emelni kell, a pártcsoportok véleményét jobban kérn* a Pártdemokrácia, a párttagok aktivitása szempont­jából. Erősíteni kellene ezeket a vonásokat pártszervezeteinknek. Több dolgot kellene vizsgálni, amikor a párttagok jogairól és köte— ' lességeiról van szó. Párttagságunk egy része sokat dolgozik, másik része tanul, harmadik része dolgoztat, de nem nagyon törik magukat a közügyék intézésében, egy másik rész pedig fizeti a tagdijat, a munkáját elvégzi, de többet nem. Többször felvetettük már pártszervezeteinknek, hogy minden párttag erejéhez képest végezzen pártmunkát, de ne terheljük túl elvtársain­­^ kát, mert ez a pártmunka színvonalát nem segíti elő. A kritika-önkritika kérdésében nagyon komoly fejlődés van. Ezek a jelentések, melyeket ma tárgyalunk, sokkal önkritikusabbnak kellene lenni, mert gazdasági jellegű kérdésekről van szó, s a kritika elő­segítené azok megoldását. De kritikusabban kellene vizsgálni a ke­rületi Pártbizottság munkáját is. & . s —---- , . _________________________________________ ______________________ ~ 11 1 1 i—■■—**** %-6- * '

Next

/
Oldalképek
Tartalom