Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1963-08-30

--------^ ■ ------- ---- " " ■ j -----r—^^ --------------------------— ’ ^ * » .,ip ' ' I- l| - J » Kanczlor olvtárs összefoglalója: A vita egyértelműen bizonyítja a feladatokat, és azt, hogy látjuk mit kell csinálni, mit kell tenni. Jó, hogy több területen kiegé­szítettük a VB beszámolójót. Néhány gondolatot még az 1963-as terv teljesítés végrehajtásához:- kinek végrehajtása biztos, hogy nagyon komoly erőfeszítést je­lent, és az ilyen feszült munka mellett az idegesség nem segit semmit. Szükséges, hogy nagyon nyugodtan, megfontolton, de kö­vetkezetesen hajtsuk végre a feladatokat• finnek a feltételeit biztosítani kell. próbáljuk az ideges hangulatot kiküszöbölni, ! ez csak.árt nekünk.- Amit nem lehet számtalanszor ismetelni;.a feladatokat csakis a dolgozókkal közösen tudják végrehajtani, lüz minden vállalatra j. vonatkozik, flbbe a kollektívába mindenkit bele keli érteni, a vállalat igazgatóját éppen úgy, mint a párttitkárt. ,»- A pártszervezet elemezze, és közgazdasági, műszaki munka alapján alakítsuk ki azt, hogy mit akarunk csinálni 1964-ben, és ennek ismeretében üljtin le az iparvezetéssel. Ulemezzük azt is, hogy mit csináltunk 1963-ban, hogyan ér-bünk el eredményeket, és melyek azoks: a tényezők, amelyek akadályozták a munkát.- A munka végrehajtása érdekében biztosítsuk a tartalékok mozgó­sítását és feltárását. 4 j d ' ' ügy dologra szeretnék még kitérni, és ez a szállítás, fagyon,komoly, nehéz helyzet van a szállítás területén, különösen a MÁV-nál. Nem tu­dunk mást mondani, mit amit mór sokszor mondtak, hogy a vasutas szerveknél apellálunk. Két héttel ezelőtt kint jártunk, láttyk a munkát, beszélgettünk a dolgozókkal. Jó tapasztalatok vannak. Az kell, hogy a pártszervezet legyen a motorja, annak dacára, hogy a pártszervezet sem tud mindent megoldani. A feladatot teljesíteni j kell, és ezt kérjük a dolgozóktól. Uj határozatra nincs szükség. Az érvényben lévő határozatokat, fel­adatokat oldjuk meg. Otthon a PB anyagot próbálják hasznosítani, azt hiszem eredményes lesz. ^ ___________________P>

Next

/
Oldalképek
Tartalom