Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.16.a/1)

1985-02-23

I í 3 tenziv, tehát a munkaidőalap jobb kihasználásán - és nem bővítésén - alapuló meg­oldásokat kell megfeleló'en ösztönözni.- A fejezet túl általános szinten tárgyalja a szocialista nemzeti egység prob­lémáját. Hiányzik a mai helyzet, a társadalmi osztályok és rétegek fokozódó mérték­ben eltérő helyzete, nemzeti egységet befolyásoló hatásának differenciált bemutatása.- A pártértekezlet egyetért a nőpolitikával kapcsolatos hiányosságokat feltáró véleményekkel. Megállapítja azonban, hogy helyenként még a rendelkezésre álló adottságokat sem használták ki, általában pedig nem állnak rendelkezésre azok az anyagi feltételek, amelyek a kitűzött elvi célok elérését belátható időn belül lehe­tővé tennék.- Az ifjúságról elmondottakban a dokumentum nem szól arról, hogy az utóbbi években romlottak a pályakezdés és családalapítás feltételei, erősödtek a jövő iránti kételyek, aggodalmak. A pártértekezlet egyetért azzal, hogy jobban figyelembe kell venni az egyes korosztályok és rétegek sajátosságait, érdeklődését és törekvéseit.- A kerületi pártértekezlet helyesli, hogy az Irányelvek határozottan állást-I foglal a nemzetiségi kérdésben.- A szocialista demokrácia fejlesztésére vonatkozó elképzelések és megfogal­mazott tételek helyesek, fejlődésének továbbra is feltétele a formális vonások csök­kentése. A megtett helyes intézkedéseket folytatva, a képviseleti szerveknek (ország­gyűlés, tanács stb.), a társadalmi és tömegszervezeteknek a politikai döntéshozatal­ban betöltött szerepét, súlyát erősíteni kell. Hatékonyabb társadalmi ellenőrzésre van szükség.- A párttagok egybehangzó véleménye alapján, a pártértekezlet javasolja, hogy a kongresszus erőteljesebben mutasson rá a társadalomban jelentkező negatív je­lenségek visszaszorításának szükségességére. Különösen fontos a közélet tisztaságának megóvása, a hatalommal való visszaélés, a protekció, a korrupció elleni határozott I í-tÖ (p-...........­­-....................................— ;_______ _______I ***** •> iíp

Next

/
Oldalképek
Tartalom