Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.16.a/1)

1980-02-23

I- 55 -r Az értekezlet anyagának elolvasása után lehetőségünk nyi­­; lőtt arra, hogy átfogóan lássuk, értékeljük azt a tevékeny­séget, amit a kerületben a 17 ezer kommunista a vállalatok gazdasági-, politikai munka területén végeztek, ügy hiszem, hogy a beszámolónak a nyíltsága, őszintesége a kritikai ész- 5 revételek garanciák arra, hogy a további munkánkban is ered­ményesen fogunk tudni tevékenykedni. A mi vállalatunk tevé­kenysége hazánkban újszerű, na de a távfűtés, mint alapgon­dolat visszavezethető már a régi rómaiakig, hiszen a XIII. században az időszámítás előtt már a római palotákat, a távhőszolgáltatás bizonyos formájában látták el. Ezt köve­tően a 800-as évek elején 1825-ben Párizsban már távhőszol­­^ gálát divott, ezt követően Hamburgban a városházát távfűtés­sel látták el, hazánkban az első távfűtéssel ellátott épület a Parlament, amelynek a szolgáltatási tevékenysége 1899-ben kezdődött. A kazánház megtekinthető a Markó utca és a Honvéd utca sarkán lévő épületben. Mindezek után vállalatunk ebben az évben ünnepli 20 éves fennállását, miután a II. ötéves tervnél olyan döntés születettt, hogy a lakásépítkezésnél újfajta technológia alkalmazásával, olyan módon kell alkal­mazni, ami a lakások folyamatos fűtését lehetővé tette. Vál­lalatunk alakult 1960. junius 1-vel, összesen 68 fővel, Bu­dapesten 1960. év végével fütöttünk 4829 lakást. A II. öté­ves terv végével a hőszolgáltatásunk összértéke 39 gigakaló­ria volt. A XI. pártkongresszus óta eltelt időben 1979. decem­ber 31-ig 45 ezer uj lakás lépett be a távhőszolgáltatásba, összességében 1979. december 31—én Budapesten 151 ezer lakást láttunk el hőszolgáltatással, a létszámunk 1960-tól 1979-ig mintegy 2000 főre növekedett, és távvezetékünk mintegy 300 km­­rel, a kerületben ellátott lakások száma 26769, a kerületi lakásállománynak 43,2 %-a, az ipari üzemek hőszolgáltatásán kivül ellátunk 27 óvodát, 17 bölcsődét, 23 iskolát és 13 egész­ségügyi létesitményt. Arra törekedtünk, az elmúlt évben, hogy végrehajtsuk azokat a határozatokat, amelyek az energia meg­­takaritásra vonatkoznak. TG i| > ..r>

Next

/
Oldalképek
Tartalom