Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.16.a/1)
1980-02-23
jfe. f# I- 141 -De hozzátenném, hogy legalább ilyen nagyságrendű probléma és meghatározó a társadalmi közérzet, a munkahelyen, a szabadidőben. Jó példákat szoktunk valamikor nevelő szakikról mondani, akik szárnyuk alá vették, második apaként nevelték a fiatal szakmunkást, huncutkodtak is a belépő inassal, első napos fiatallal, de kezébe adták azt a könyvet, amiből később a munkásmozgalomhoz eljutottak, vitatkoztak velük és nemcsak a kocsmában. A politikai munka fontosságáról szólva szeretném kiemelni még, hogy a viták, amelyek természetesek most, a Kongresszusra készülve megélénkültek, sőt, mondhatnánk, hogy a helyzet most olyan, bel- és külpolitikailag, hogy a kritikai hangvétel erősebb, mint korábban. Elsősorban azt a feladati részt vetném fel itt a kerületi pártszervezetek küldötteinél, hogy a pártszervek, a kommunisták e vitákban nem adhatják át a szerepet másnak. Vitatkozni kell. Lehet, hogy az adott nemzetközi eseményre, vagy belpolitikai történésre nem tudunk mindenre tényeken alapuló választ adni. De vannak dolgok, amikben határozottabban kell fellépni. Azért van olyan érzékszervünk, mint a szem, a fül, a száj, hogy ezt a hármat egyszerre használjuk, meghalljuk, lássuk és hangunkat is hallassuk. A határozati javaslathoz lényegében egy javaslat hangzott el, I Denke elvtars részéről, a párt propaganda, nevelő tevékenység fontosságáról. Javaslom a Pártértekezletnek, hogy ezt fogadja el és a véglegesitésnél egészítsük ki. Elhangzott több megjegyzés az irányelvekkel kapcsolatban, az egyetértő és a kiadott javaslatot támogató mellett néhány kiegészítés is. Javasolnám, hogy Palásti elvtársnak a kádermunkában a fiatalok körében történő kádermunka fontosságát és feladatát hangsúlyozó javaslatát szövegezzük meg az állásfoglalásunkban és azt , így továbbítsuk a Budapesti Pártértekezlet felé. Javasolom a Partertekezletnek, hogy vegyük figyelembe azt az észrevételt, amelyet Petruzsánné elvtársnő, Csatlós elvtárs megerősítve mondtak, miszerint az 5 napos munkahéttel kapcsolatos szöveg a mi állásfoglalásunkba igy ne kerüljön be.iff ------------- • —W-~ ---------------------------------------- ■ - ■ ' — - . W -----------------*----------------------I—-------------"I ^