Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.16.a/1)

1970-10-17--18

- 17 -- Gyakori volt az a nézet 1b, hogy a vezető szerepe érvényesülését a vezető posztokat betöltő munkáskáderek szántával mérik#- Találkozhattunk továbbá olyan nézetekkel is, amely a nemzeti egység erősödéséből, a dolgozók osztályok egymáshoz való közele­déséből arra a következtetésre 1jutott, hogy idejétmuló és nem érvényes a munkásosztály vezető szerepéről szóló tanítás# Mindezek a kérdések indokolták, hogy ezzel a problémával agitációs és propaganda munkákban kiemelten foglalkozunk# 2.5,2. Gazdaságpolitika# A gazdaságpolitika Pártunk általános politikájának mindig egyik legfontosabb részét alkotta. Különösen igy volt ez az elmúlt 4- évben, mivel erre az időszakra esett az uj gazdaságirányítási rendszer előkészítése, bevezetése és a bevezetés első két éve utáni tapasztalatokra épülő tökéietesitése. A közérdeklődés köz­pontjába is a gazdaságirányítási rendszer(tökéletesítése, ennek várható gazdasági és társadalmi hatásai kerültek# A kezdeti aggályok, amelyek többek között a munkanélküliség keletkezésével a tervgazdálkodás lazulásával, a jelentős áremelkedéssel, a válla­lati vezetők túlzott önállóságának növekedésével, stb-vel függtek ÖB3ze, legnagyobbrészt szertefoszlottak# A párt propagandaTM”nká jának eredményeként kerületünk parttagsága és dolgozói körében elfogadottá vált az uj gazdaságirányítási rendszer bevezetésének szükségessége, alapelvei és fő irányvo­nalé# Ezzel együtt járt a közgazdasági gondolkodásmód megalapozá­sa és szélesebb körre velő kiterjesztése# Gazdaságpolitikai cálkitüzé»ink és ezen belül gazdaságirányítási rendszerünk alapvető elvi kérdéseivel való egyetértés mellett több fontos részprobléma vetődött fel, amelyeknek megértése fon­tos ideológiai feladat is volt. #6 i m i i_____________ ___________—^ i--------------■ - ■ ■ ■ r> ------------------—----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------• 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom