Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.16.a/1)
1966-10-22--23
Tisztelt Küldöttértekezlet! Elsősorban engedjék meg, hogy tolmácsoljam az Április 4. Gépgyár és azon belüi is az ontó alapszervezet kommunistáinak forró üdvözletét vansagait. Az alapszervezetünk kommunistái, KISZ. tagjai és n kivüli d°lSozók sok sikert kívánnak a kerületi Küldöttértekezleten résztvevő elvtársaknak. Elismerésüket tejezik ki az elmúlt időszakban végzett pártmunkáért, amit a kerületi 1 artbizoltság, valamint aktívái végeztek. Kérik és igénylik azt. | nogy az újra választott vezetőség ugyancsak, mint a régi, vagyis a jelenlegi, ugyanolyan jót, vagy még eredményesebb, hatásosabb munkát vegezzen. Tisztelt Küldöttértekezlet! A kerületi Pártbizottság beszámolóját tanulmányozva és értékelve, megállapítást nyert az, hogy a Pártbizottság alapos, körültekintő murikat végzett. El kell mondanom, hogy a beszámolóból meg lehet állapitani,^hogy a kerületi Pártbizottság nagyon alaposan ismeri a kerületünk összes helyzetképét, úgy az eredményeket, mint a hiányosságokat, úgy a gazdasági, mint a politikai helyzetet. Erezhető és látható a beszámolóból a kollektív munka, az együttműködés a többi szervekkel. Ismeri a kerület pártértekezlete a beszámolóból, most már teljes Kertekben a part, a KISZ, a Tanács, a Munkásőrség problémáit, eredményeitj hiányosságait, valamint a tennivalókat az elkövetkező időszakra jo előre. A beszámolóból kitűnik az, hogy ismeri kerületi Pártbizottságunk a vállalatok eredményeit. Az eredményekért foly látott küzdelmeiket. Is— az elvtarsak a vállalatok pártbizottságainak, ezen keresztül a KIoZ. bizottságok^munkáját, a pártszervezetek munkáját, sőt a pártcsoportok munkáját is. Kitűnik, hogy sok esetben személyes tapasztalatok alapján. Éppen ezért a beszámoló jó és egyetértek vele. Tisztelt Küldöttértekezlet! Most, hogy elmondtam a saját és az alapszei'vezetünk vezetőségének es kommunistáinak a véleményét a kerületi pártértekezlet beszámolójáról, engedjék meg, hogy egy pár szóban elmondjam, mi is történik, milyen a hangulat, hogyan látják dolgozóin]! a jelen gazdasági és politikai helyzetet közvetlenül a munkapad mellett. Arról kell elsősorban pár szót szólni, ami a beszámolóból kitűnik, azt amit vállalatokon, műhelyeken, azaz gyáregységeken, brigádokon, vagy egyéneknél érezhető, látható, tehát megvan. Elvtársak! A kohóiparon belül az öntödékről van szó. Be kell ismernünk és igazat kell adnunk azoknak az öntőipari szakembereknek, akik látják és felvetik ennek az iparágnak az elmaradottságát, úgyszólván mostoha gyerekként való kezelését. A szakemberek, a kommunisták, szakmunkásaink.^azt mondják el ezzel kapcsolatban, amit hallanak és látnak. Ez pedig a következőt most már a kubikus, nehéz testi munkát eltüntettük az építkezésekről, a bányákból, a talicskát, vagy aüogy máshol nevezik, a furikot szabályosan kitiltottuk, mint Pestről az autódudát, vagy a lovat. Alagút, hid, ut és földalatti vasutak^ építésénél gombnyomásra választunk szét hegyeket, vagy furunk a föld melyébe. Az öntőiparban pedig, ahol a követelmények ugyan elő vannak Írva és egyre növekszenek, mint más szakmai területeken, mi még furikokkal, jó nagy lapátokkal és sok esetben kézierővel döngöljük a forma-homokot. A meglévő gépeink már elavultak, nem felelje^§lavílsszamá.faát ^ÍÖS:nfcMaíiGÍSénrílMB^ azlovÍÍeSmen,9l6kjis ták ■» >- 72 - é < ■ ------------—....................■ 1 .................................... ■■■■■'■■ ----------------------—