Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.16.a/1)

1966-10-22--23

Az elmondottak alapján az gondolható és a heszámolóban is megvan, hogy a szövőgépek sokasága áll, nem termel, pedig nem igy van. A munkaerő hiány kezdeti időszakában 1965* januárban szükségessé vált, hogy a szövők 7-8 gépes rendszerben dolgozzanak, amit vállaltunk is. A további létszám csökkenés ellenére termelési terveinket teljesíteni akartuk, ezért dolgozóink vállalták a túlórázást, igy a gépek most sem állanak. Ezzel szövődénk ez évben több mint 5o.ooo túlórát használt fel és a gépek termelnek. Kétségtelen, hogy a túlórázásnak megvan az anyagi ösztönző hatása, de e mellett nagy az áldozatvállalás is, hi­szen főleg nőkről, anyákról van szó, akiket otthon is vár a munka és a családi kötelesség. Vannak szövők, akik a 8 gépen kivül egyesek még 4-6 gépet is vállalnak, hogy azok is termeljenek. A gépeken dol­goznak olyan kisegítők is, akiknek a feladatuk a szövők kiszolgálása lenne, mert a normában ez a kiszolgálás is szerepel, pl. a malőr fűző­­nők, szerelők, segédmüvezető, stb. Dolgozóink azért vállalták ezt a többletmunkát, mert ismerik a nehéz­ségeket, de ismerik azokat a feladatokat is, amit teljesitününk kell. Az 1966. évi háromnegyedéves tervét a szövődénk mennyiségileg és mi­nőségileg is teljesítette. De vájjon meddig fokozható a munkaerőhiány pótlására ez a munkatempó. Egyetértek a beszámoló azon megállapításá­val, hogy a munkaerő helyzeten az anyagi érdekeltség megfelelő irányú változtatásával és a munkakörülmények javításával lehet változtatni. Ezután szeretném elmondani, hogy milyen módszerekkel érte el alapszer­vünk, hogy dolgozóink a nehézségek ellenére is vállalkoztak a már el­mondott többletmunkákra. Én 8 éve dolgozom, mint alapszervi titkár, és ez idő alatt az alap­­szerv vezetőségében sem történt lényeges változás. A műszakunkban nemcsak a kommunistákkal vagyunk közvetlen kapcsolatban/*.nem a pár­­tonkivüliekkel is. Én magam is a gépeknél az emberek között dolgozok és ez idő alatt megismertük egymást. Bizalommal vagyunk az alapszerv vezetősége felé, mert az apró, egyéni problémáikat minden esetben igyekszünk megoldani. Tudjuk, hogy az emberek apró kis gondjai az ő szemükben nagyobb mint egy vállalat gondja. Ha ezt mi megértjük és elintézzük, ez évekig nyomot hagy az illetőben. Legtöbb esetben saját hatáskörünkben megoldjuk ezeket az apró gondokat, de szükséges a vál­lalat Pártbizottságához, vagy a vállalat gazdasági vezetéséhez for­dulunk segítségért. Ez a bizalom azonban nem egyoldalú. Mikor nekünk volt problémánk és a dolgozókhoz fordultunk az apró ügyek elintézése nyomán, ők sokkal nagyobb problémák megoldására vállalkoztak. A Köz­ponti Bizottság 1964. decemberi határozatának üzemi végrehajtása a I munkaerő probléma kezdeti időszakára esett. A feladatok reálisak vol-1 tak, végrehajtásuk mégis gondot okozott. Ekkor vállalták szövőink, a 7-8 gepes rendszert, amelynek során a brigádok átszervezése is meg­történt. Dolgozóink tudták, hogy nagy feladatra vállalkoztak, de a cél elérése volt a szemük előtt. Teljesíteni a terveket. Jó hatással volt az eredményekre a brigádokon belül kialakult szellem is. Nagy volt az öröm az év sikeres befejezése után, ami növekedett akkpr, mikor az eddigi legmagasabb nyereség visszatérítést kifizették. Dol­­t gozóink látták, hogy pártunk határozatainak,kormányunk rendeletéi­nek végrehajtását becsülettel teljesítők jutalrpa nem marad el, igy tovább nőtt pártunk, kormányunk iránti bizalma. \ Ilyen előzmények után vállalkoztak dolgozóink a már elmondott nehéz körülmények között arra, hogy az 1966. évi feladatokat is teljesitik, mellyel pártunk IX. Kongresszusa iránti bizalmukat is kifejezésre juttatják. Módszerünkhöz tartozik, hogy az alapszerv vezetősége állan­dó kapcsolatban van a gazdasági vezetéssel, a szakszervezettel, a KISZ-el, irányitó és ellenőrző tevékenysége e szervek között egészsé­hí >- 45 - i

Next

/
Oldalképek
Tartalom