Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.15.a/10)
1987-04-01
A párttagok szívesen mondtak véleményt, javaslatot, a döntést megelőző helyzetekben. Tapasztaltuk azonban azt is - különösen hosszabb ideje végzett pártmunka után-, hogy a saját, sokszor csalhatatlannak hitt "élettapasztalatát" vitte bele a vezetőségi tag az előterjesztésbe, Xltalánosnak tekinthető az a tapasztalat ,3 hogy egy-egy téma feldolgozásához nem vonják be az alapszervezet tagságának szélesebb körét. Kisebb részben előfordult, hogy a titkár a taggyűlés és a vezetőségi tagok feletti helyzetre törekedett, illetve olyan ^ gyakorlattal is találkoztunk, amikor a titkár minden munkát maga akart végezni. Ilyen torzulások azonban szerencsére ritkán fordultak elő.- Változó helyzet alakult ki az alapszervezetek hatásköreinek , vezetőségek feladatkörének gyakorlása kérdéseiben . A taggyűlések nem használják ki kellően a hatáskörök adta lehetőségeiket. E mögött rendszerint a bizonytalanság húzódik meg, amelynek eredményeként szinte minden helyzetre határozatot hoznak, olyanokra is, amire elégséges lenne az ajánlás, és útmutatás. Tapasztaltuk azt is, hogy néhány vezetőségi tag és titkár indokolatlanul döntenek olyan kérdésekben, amelyekre a taggyűlés nem hatalmazta fel. Például fegyelmi ügy megkezdése, huzamosabb idejű pártiskolára küldés, stb. Ezek az esetek ritkán kapnak nyilvánosságot, nehéz a nyomonkövetése.- A pártalapszervezetok többsége munkáját éves munkaprogram és féléves ülésterv alapján végzi, amelyet a saját korábbi célkitűzéseik és a felsőbb pártszervek által megjelölt felai dntok figyelembevételével állítják össze. L---------- — r n- 12 -