Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.15.a/10)

1985-09-12

oor.vP7.eti előkés-^ tapasztalatai^ Az előkészítő bizottság javaslatát a párt vezetőség és a dolgozóink elfogadták, mely egyezett a felügyeleti szer átsorolási javaslatával és a Vállalati Tanács áltál ira­­nyitott vezetési formát hagyta jóvá. Partvezetosegunk agitációs és propaganda munkáját úgy iranyitotta, hogy a Vállalati Tanácsba minél több jó felkészültsegü szakember, valamint a párt politikáját képviselni tudó kommunista ke­­rüljön jelölésre. Személyes beszélgetéssel politial mun­kánkat úgy irányítottuk, hogy alapszervezeti vezetőség tagok, aktivisták bevonásával meggyőzést, ervelest elhasz­nálva, igyekeztünk érvényre juttatni véleményünket es ezen keresztül egyetértést elérni. * Szerkesztő Bizottság összetételét, vezetőjét és tagjait pártvezetőségünkkel előzetesen egyeztetve a miniszter elvtárs jelölte ki. Az SZUSZ tervezetet - két lepcsob ^vezetőségi üléseken vitattuk meg, melynek előterjesz­tője a vállalatunk igazgatója volt. Első lépcsőben a VT létszámával és összetételével, ma.jd a teljes szaba yzat tervezettel kapcsolatosan elmondtuk eszrevete einket Él vita alakult ki a vállalatvezetés képviselői létszáma es összetételével kapcsolatosan. Gondot jelentett, ogy oss.-eL.ei. ípcnaevobb létszámú üzem képviseletére egy üzemvezető - a lég gy P •• rAiP került jelölésre. Sérelmeztek az Rnianesti Üzem vezetője - Keruit j dnleozói hogy a vezetői képviseletük így üzemek vezetői, dolgozol, nogy _ nem biztosított a vállalati tanácsba. i ♦. -7 .mit' hoev a vallalatvezetes Pártvezetőségünk javaslata az volt, h gy képviselői közé minden évben más üzemvezető kerüljön jel lésre Így a vállalat üzemeinek üzemvezetői szintű kepvis - letét'váltakozva látják el az egyes üzemek vezetői: az első évben a Budapesti üzem vezetője. A továbbiakban az uzemv tők évente saját maguk közül tartoznak megva asztan Vállalati Tanácstag képviselőt. Véleményünkét a Szerkes Bizottság a szerkesztési munkaszakaszba figyelembe illetve a szabályzatot módosította. r n- 3 -I_____- —

Next

/
Oldalképek
Tartalom