Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.15.a/10)

1983-10-26

^ n- 13 -Közöttük a munkások és a nyugdíjasok aránya a meghatározd. / 1. számú melléklet / A törlésük, kilépések magas száma önmagában is jelzi, hogy a pártszervezeteknek nagyobb figyelmet kell fordítani ezen alakulására. A Vizsgálati tapasztalatok szerint a törlések egyik oka a munkahelyváltozással összefüggésben lévő: azaz a jói ®zor­­vezet; nagyüzemből a lazán szervezett kis gazdasági közöse.,., be kerülő párttag, párt iránti kötődése is gyengül, (pl. ~ termelőszövetkezet melléküzemágai, kisiparosok, valamint a gazeiasáfji műnkaközösdómOk ) Figyelmet érdemel, hogy a pártbüntetések között kimagasló az'állampolgári fegyelmet és erkölcsi normákat sértő vét­ségek száma. A számokat vizsgálva megállapítható, négy emelkedik a bűncselekményt elkövető párttagok aránya. 1982-ben 27, 196S jelen időszakáig 51 a vádiratok szama, ebből a vagyon ellőni bűncselekmény és az ittas vezet s a jellemző. A legsúlyosabb pártbüntetések is ezekből a ^ vét ség típusokból tevődnek össze. (53 kizárás, -o s.-.l,,otu megrovás végső f igyolPieztetes.) Az erkölcstelen magánélet, - magatartás vétségtipus éven­kénti száma kismértékben de emelkedik. Legjellemzőbb megnyilvánulása a mértéktelen alkoholtegyasz-Ezlrt ci'munka minden eszközének és módszerének alkalmazá­sával a társadalmi tulajdonban okozott Ital es a- alkohol fogyasztással összefüggő vótségtipusokat kell kiemelt Fi­gyelembe részesíteni. A gazdasági, fegyelmi büntetéseket ma már nagyobb részben pártfegyelem felelősségrevonas ko­veti. Még mindig jelentős a párttagsági könyvet elvesztek száma emiatt a három óv során 28 felelősségrevonást kellett ol­kalmazni. L----—--—j

Next

/
Oldalképek
Tartalom