Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.15.a/9)
1987-02-19
■" n 12- A fogyasztói érdekvédelem érvényesülését kiemelten vizsgáljuk. A boltvezetők kötelessége az áruk minőségi átvétele, a reklamációkkal érdemben történő ügyintézés. Iparcikkek vonatkozásában több esetben KERMI szakvélemény kértünk, amely a vásárióv panasz jogosságát igazolta. Élelmiszerek vonatkozásában a tejjel, kenyérrel kapcsolatos vásárlói észrevételek változatlanul nagyobb számban jelentkeznek.- A tevékenység bővítésének lehetősége következtében nagykereskedelmi tevékenységet alakítottunk ki. Főleg ruházati és vparctkk profilban, a gazdaságosságának javítása érdekében a forgalmazott áruk körét szűkíteni szükséges az egyes árucikkek volumenének nőve lésével.- Az üveg visszaváltás évek óta húzódó gondjait a belkereskedelmv törvény megnyugtató módon nem rendezi. így ez a vásárióv panaszok visszatérő témája, sok esetben viták forrása. Az elmúlt évben átmeneti intézkedés született, azonban a kereskedelemben krónikusan jelentkező üvegvisszaváltást nem oldotta meg. Sok esetben kényszerültünk saját szállitóeszközzel bonyolvtanv a hálózatunkban ,felgyűlt sörös, boros, üditős göngyöleget viszszaszállitani. lo. A VII. ötéves terv üzletpolitikája, célkitűzései. Szövetkezetünk alapvető üzletpolitikai célkitűzései a lakosság, a szövetkezeti tagság áruellátásához kapcsolódik. A VII. ötéves tervben várhatóan fennmarad a keresleti piac, azaz az árualapokért szövetkezetünknek is - a többi kereskedelmv vállalathoz hasonlóan - egyes esetekben meg kell küzdenie. így a vásárlóerő és az árualap egyensúly biztosítása továbbra is erőfeszítéseket igényel. Nagyobb súlyt kell fektetni a piaci pozició felmérésére, a kereslethez jobban igazodó áruösszetételre, az áruk mvnőségére. Nagyobb súlyt kivánunk fordítani beszerzési tevékenységünk javvtására, amellyel egyrészt jobb, szélesebb körű árualapokat tudunk biztositani vevőinknek, másrészt a nagykereskedelmen kivülv beszerzés esetén - gazdálkodásunk eredményességét is javítjuk. Ezen beszerzéseket természetesen megfelelő gondossággal megkötött szerződéskötésekkel szükséges alátámasztani a szerződéses fegyelem betartásával, illetve betartatásával. U--------