Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.15.a/9)

1985-05-16

~ 3 -- A gyári bér és jövedelempolitikai koncepciót tárgyaivá állás­foglalásunk arra irányult, hogy a bér egyre inkább ne célként, hanem eszközként szerepeljen a fogalmakban. A létszámért való küzdelem közben igyekeztünk arról meggyőzni a gazdasági veze­tést, hogy elsősorban a munkahelyeketmegszüntető gépesítéssel, munkaszervezéssel és nem bérharccal lehet kivédeni a létszám folyamat kihatásait. A megvalósult intézkedéseknek tudható be, hogy csökkenő produktív létszám, ellenére tiz év alatt a terme­lési érték 560 mFt-ról í,ooomFt-ra emelkedett.- Feldolgozta a PV a gépipar helyzetéről és fejlesztéséről szóló Pol.Biz. határozatot. A feladattervben kidolgozott tennivalók alapul szolgálnak az évente készülő munka tervekhez., A Pol.Biz. határozat feldolgozása után határozottabban követeltük meg:- A készletgazdálkodás színvonalának javítását, a kronologikus át­lagok betartását, mely tevékenység a forgási sebesség növelésé­vel a munka szervezésére is kihatott.- Kedvező fordulatot hozott az energiával való takarékosságra irá­nyuló f igyelemfelhívásunk.Elsősorban a tüzelőolaj felhasználás csökkent felére, de a termékek előállításának energia költsége is I4-I6 %-kal javult. A megtakarításban eredmény, hogy a nagy energiát fogyasztó termékeink korszerűbb megoldással kerülnek kivitelezésre.- Gazdaságpolitikai munkánk egy részét a termékek és az általános munka minőségének javításat a technológiai fegyelem erősítése aé­­peztet Az elért eredmények biztatóak, de a röntgen felvételek tisztasága, a kezelési kényelem, a megbízhatóság még sok bírála­tot kap.- A munkaerőgazdálkodás korszerűsítéséről szóló rendelet feldolgo­zása során javasoltuk, hogy az alapgyártásban teljesítmény és jö­vedelemnövelő lépcsős bérezést vezessenek be. Segítettük, hogy a vezetők ős a dolgozók kapcsolata javul jón. Résztvettünk a VGMK-k szervezésében. Különösen fontosnak tartjuk a pályakezdő műszakiam segítését, a szakmunkásképzés helyi reformját,- Elősegítettünk gazdaságosabb uj módszerek, uj technikai megoldá­sok keresését ős alkalmazását. Szükség szerint irányítottuk a szocialista brigádmozgalom és munkaverseny céltudatosabb fejlődé­m sét, újraéledését. r n L____J

Next

/
Oldalképek
Tartalom