Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Egyéb értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.15.a/8)

1984

- 6 -E kiemelt feladatokkal összefüggésben - a Politikai Bizott­ság és a BPVB határozatai alapján - folytatni kell a pro­paganda és az agitáció: rendszerének korszerűsítését. 1984-ben el kell indítanunk Hazánk felszabadulása 40. év­fordulójának tömegpolitikai előkészítését. A BPB 1983. január 20-i határozata alapján kiemelt figyel­met fordítunk a közoktatási intézmények személyi és tár­gyi feltételeinek javítására, illetve megteremtésére, a tanulók világnézeti nevelésére, a családi és társadalmi felelősség érvényesítésére az ifjúság nevelésében. Figyelemmel kísérjük a közoktatási koncepció megvalósulá­sát. Különös figyelmet fordítunk az oktatás-korszerűsíté­si folyamatokra. Az egészségügy területén a Politikai Bizottság 1977. szeptember 11—i és a BPB 1980* augusztus 30—i - az egész­ségügyről szóló - határozatának időarányos végrehajtása és a főváros egységes egészségügyi koncepciójából adódó teendők megvalósításának segítése a fő feladat. ^ Közművelődési területen munkánk középpontjában a közműve­lődési párthatározat végrehajtásának kerületi értékelése, a további feladatok meghatározása áll. 3./ A párt vezető szerepének érvényesítése, a hatékony párt­munka érdekében elengedhetetlen a pártegysóg erősítése, a pártfegyelem biztosítása. Ez megkívánja a párttagok személy szerinti felkészítését, a párttagság erkölcsi ne­velésének fokozását, a követelmények tudatosítását. Min­den párttag elé követelményként kell állítani a párt po­litikája melletti kiállást, a személyes példamutatás erő­sítését. r n L_----

Next

/
Oldalképek
Tartalom