Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.15.a/7)

1978-11-29

r h A műszaki értelmiség helye és szerepe a termelési szer­kezet fejlesztésében, a hosszutávu külgazdasági politi­ka kialakításában _________ / Az 1978. XI. 2fi|-i X. kerületi ankét vita- / / inditó előadasanak vazlata / Egy esztendővel ez előtt a KB. 1977. decemberi határozatá­nak megvitatásakor, az 1978 évi Cselekvési Programok elfo­gadásakor, a Pártbizottság ülésén, ezen a helyen úgy fo­galmaztunk, hogy feladatainkat hosszú távra a termelési szerkezet fejlesztésével kapcsolatos határozatban megje­lölt tennivalók jelölik ki. A kerületi Pártbizottság a Cselekvési Porgramban megjelölt néhány súlyponti kérdés alapján több alkalommal konkrétan vizsgálta a helyzetet, Így került sor az EGYT, a MIM, a Lampart, az ÉVIG, a SZIM beszámoltatására, az exportbővitő hitelt felvett vállala­tok beruházási és kereskedelmi munkájának konkrét elemzé­sére. Végeztünk olyan felmérést is, melyben a kerület ipa­rában kialakult tényleges valóságot vetettük össze a KB. határozat helyzetelemzésével. Annak igénye nélkül, hogy a határozat valamennyi megálla­pítását idéznénk, az alábbiakban csupán emlékeztetőképpen három lényeges, alapvető kérdésre hívnánk fel a figyelmet: 1./ A KB. megállapította, hogy az utóbbi időben végbement változások következtében gazdasági fejlődésünk belső és külső feltételei jelentősen és tartósan megváltoz­tak. Ilyen változás, hogy- a gazdasági növekedés pótlólagos munkaerőiorrasai • kimerültek, szakmai összetétele nincs összhangban a követelményekkel /A kerületi ipar létszámcsökke­nése évek óta 2-2,5 %, ezen belül különösen súlyos a szakmunkás hiány./ L-------

Next

/
Oldalképek
Tartalom