Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1985-04-29
r n- 2 -A pártszervezetek jogköre megnövekedett a tagdíj megállapításában, de egyben megnőtt a felelőssége is . Ezt a felelősséget többségében megértették és jól alkalmazták, a besorolásoknál engedményeket és mérsékléseket egyedi elbírálás alapján adtak. A pártszervezetek többségénél már bevált gyakorlat, hogy a keresetek kigyűjtéséhez, megállapításához a vezetőségek segítséget nyújtanak. Az átlagkeresetek kiszámítása a kereset összetevőkből adódóan nem könnyű feladat. Ez a segítség nem áll ellentétben a határozat elveivel, nem sérti az önkéntességet, ha ez a párttagok előzetes beleegyezésével, vagy megbízása alapján történik, ezt azonban nem minden esetben vette figyelembe néhány pártszervezet. Az év eleji árrendezés a pártszervezeteknél általában nem befolyásolta a tagdijbesorolást. A tagdijak megállapítása nyugodt politikai légkörben, a határozatnak megfelelően, a párttagság döntő többségének egyetértésével történt meg. A tagdijfizetés évenkénti megállapításánál jelentkező gondok- problémák ez évben is visszatérően jelentkeztek. A tagdijak megállapitásakor néhol tavaly is és az idén is észrevételek hangzottak el. Egyesek magasnak tartják a tagdijat, mások vitatják a tagdíj alapjául szolgáló keresetösszetevők egyikének, vagy másikának jogosságát. Az is előfordul, hogy a tagdíj összege negativ hatással van a tagfelvételre és hozzájárul a pártból való kikerüléshez is. Elismerve bizonyos problémákat pártunk változatlanul azt az elvet vallja, hogy a tagdíj a párthoz való tartozás kifejezője és minden párttagnak a jelenleg érvényben lévő határozat alapján kell fizetnie a tagdijat. I-- — -