Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1985-02-05
- 2 A 17 pártvezetőség a tervezett tagfelvételeknek csak a 78 %-at realizálta, egy pártvezetőség területén /DAMJVIA/ nem volt tagfelvétel. Az 1984-ben felvettek szociális összetétele megközelitőleg tükrözi a kerületben dolgozók szociális összetételét, egyes mutatóiban minimális eltéréssel./I sz.melléklet./ Az 1983. évi tagfelvételekhez viszonyítva 1,1 %-os csökkenés van a munkás és 1,9 %-os a fizikai arányban, 2 %-kal csökkent a nők aránya. Örvendetes, hogy 5 %-kal emelkedett a 30 éven aluliak es ezen belül 5,5 %-kal a 26 éven aluli fiatalok aránya. Mindezzel párhuzamosan jelentősen megemelkedett a KISZ-tagok, a KISZ ajánlassál bekerült fiatalok száma és aránya az összes tagfelvételeken belül. Úgy értékelhető ennek alapján, hogy az 1983.XII.12-i határozat eredményeket hozott a fiatalok tagfelvételénél, s hogy a hat kiemelt nagyüzem /EGYT, K.Sörgyár, K.Gyógyszer,0RI0N,^ KIPSZER, MÁV.PB./ jelentős erőfeszítéseket tett, hogy a korábbi csökkenő tendenciát a fiatalok tagfelvételénél megállítsuk. A hat nagyüzem mellett még meg kell említeni az FMV.K.Textil, MÁV.Északi, ÉVIG tevékenységét is a fiatalok párttaggá nevelésében, mivel ezeknél az üzemeknél is magas voltai, tagfelvételekben a fiatalok aránya. A tervezett tagfelvételek realizálása: 1982-ben_____1983-ban_______1984-ben 1. / Pártbizottságoknál: 89,3 % 93,1 % 101,4 % 2. / Pártvezetőségeknél: 85,0 " 90,9 78,7 3. / Önálló alapszervezeteknél: /iskolák nélkül/ 67,5 55,2 " ^ 6o>° A tervezett tagfelvételek realizálása a pártbizotts agoknal es^ j az önálló alapszervezeteknél jobb, a pártvezetőségeknél kedvezőtlenebb, mint 1983-ban. A tagfelvételek szociális összetétele: 1./ Pártbizottságoknál 1982-ban_____1983-ban------ l?84-ben Munkás: 78,5% 77,18% 76,68% Fizikai: 68,7 " 68,16 1 66,9 Nő: 35,9 " 35,77 " 36,8 " 30 év alatti: 50,7 " 49,01 " j0,6 Ezek az arányok lényeges eltérést nem mutatnak. Az 1983. évi^ arányokat vizsgálva további 1-1 %-os csökkenés van a munkás és fizikai aránynál, 1 %-os emelkedés van a nők és 30 éven aluliaknai. L-----—( r n