Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1984-09-04
A vállalattól való kilépés esetén az átigazolás elmulasztását lehetetlen figyelemmel kisérni, s Így a gátló tényezők elhárításában sem segíthetünk, nyugdíjazáskor esetenként olyan - vélt vagy valós - emberi sérelmek kerülnek felszínre, melyeket már nem lehet semmissé tenni, orvosolni. Pártszervezetünknél a pártból kikerültek között nem növekedett azok száma, akik 5 éven belül kerültek a pártba. /198o óta 2 fő, egy-egy törlés, illetve kizárás/ A vizsgált időszakban fegyelmi határozat utján pártszervezetünknél 2 fő került ki a pártból./ 1 fő az ország illegalis elhagyása, 1 fS társadalmi tulajdon elleni vétség./ Végrehajtó Bizottságunk összességében úgy ítéli meg^. hogy pártszervezetünk a pártépitő munkával szemben^támasztott alapvető követelményeknek eleget tett a vizsgált időszakban. Az éves tagfelvételi ütem, a taggánevelés, a tagfelvételi munka folyamatossága, szociális összetétele meg-^ felelt a felsőbb párt szervek határozatainak. Uj párt tag jainlckal erősödött a párt egysége, tömegbefolyása. Tagfelvételi, munkánk alapvetően biztosítja létszámban es összetételben, hogy a vállalati dolgozók képviselete a párttagságon belül megfelelően tükröződjön. Párttagságunk létszáma, összetétele /l.sz.melléklet/ a^ néhány %-al kedvezőtlenebb alakulás mellett is lehetőséget biztosit feladataink maradéktalan ellátására. L-------— p_j r n- 7 -*