Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1983-07-12

3 Kádercserék történtek a pártbizottságban, és a végrehajtó bizott­ságban is. Ezek a cserék nem voltak tervszerüek, de a káderutánpót­lás megfelelő színvonalon valósult meg. Gond elsősorban a tömegszervezetekben folyó kádermunka területén van. Gondolok itt a KÉSZ, szakszervezet területére. A KESZ-ben nagyon sok a 30 év körüli vezető, épp ezért a KESZ-szervezettel közösen szeretnénk a jövőben a megfelelő kádermunkát kialakítani. A tömegszervezeteknél is kádercserékre kerül, illetve került sor. Például az MHSZ szervezetnél a vezető és a vezetőség majdnem telje­sen kicserélődött. Az uj vezetőség pezsgővé tette az MHSZ munkáját. Jelentős energiát fordítunk a Sportkör és a Vöröskereszt munkájára, ennek eredménye, hogy mindkét szervezet munkájában javulás állt be. Visszatérve a pártszervezetre, szeretném elmondani, hogy előkészületek folynak a közelgő választásokra, ügy Ítéljük meg, hogy a választásokra, megféLelő színvonalon fel tudunk készülni. Az alapszervezetek káderja­vaslatokat adtak le a PB—ra, ez közel 100 főt jelentett. A termelésben gondot jelent,hogy a fiatal mérnökök az üzemben nem szívesen dolgoznak. Kutatómérnöknek jobban mennek, mint üzemmérnök­nek. Összességében úgy Ítéljük meg, hogy mind a pártszervezet, mind a gazdasági vezetés kádermunkája megfelelő színvonalon folyik. Kérdést tett fel: Debreczeny et., Vályi et., Kemény et., Dániel et., és Zarnóczi elvtárs. A kérdésekre Varga elvtársnő és Baksa elvtárs kielégítő választ adott. VITA Szabó elvtárs: Több kérdést hiányolt, de a szóbeli kiegészítés és a kérdésekre adott válasz megnyugtatta, mert igyekezett a vállalatnál folyó munkát reálisan bemutatni. | ítílagyar Országos ! Levéltár L____‘ —=l r n

Next

/
Oldalképek
Tartalom