Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1983-06-28

FELJEGYZÉS Az ÉPTEK vállalati Igazgatója és a pártvezetőség, illetve annak titkára együttműködéséről. 1982. februárban a kerületi PVB - az 1978.óta meg, megújuló és időnként kiéleződő problémák miatt - úgy határozott , hogy ütem­terv alapján az egyéves időtartamra rendszeresen látogatja a pártszervezet vezetőségi üléseit, összevont taggyűléseit, Simon József elvtárs pedig minden második vezetőségi ülésen vesz részt, valamint szükség szerint egyéb rendezvényeken is. A fenti határozatnak a VB tagjai és Simon elvtárs eleget tet­tek, összesen 2 alkalommal maradt el a VB. képviselete PV ülés­ről. Az együttműködés főbb tapasztalatai; 1. / PÁRTVEZETŐSÉGI ÜLÉSEKEN 1983.április hóig az igazgató elvtárs csak abban az esetben volt meghívott pártvezetoség! ülésre, ha beszámolási kötele­zettségének kellett eleget tenni. A rendszeres meghivás leher tőségével a pártvezetoség továbbra sem élt, a korábbi okok miatt /rendszeres közbeszólásaival, kioktató magatartásá­val erőteljes befolyást gyakorolt a testületre./ Beszámolási kötelezettségeinek időben, pontosan és felké-^ szülten eleget tett, kivéve egy napirendet - " Tájékoztatás a vállalat szervezeti és belső irányítási rendszerének mó­dosításáról " - melyet azzal indokolt, hogy az idegen nyelv­ről való magyarra fordítás nem történt meg határidőre, igy a váll alatra alkalmazható javaslatvariációk nem álltak ren­delkezésre. E témában a beszámolás még mindig nem történt meg, ezért az igazgató elvtárs is felelős. A napirendek előterjesztése során általában szakszerű és politikus megnyilvánulásai voltak, az ott hozott döntéseket, határozatokat tudomásul vette, végreahjtását megszervezte. A pártvezetőség az igazgató elvtárs beszámolóival, abban megje­lölt feladatokkal egyetértett, tájékoztatóit tudomásul vette. A testületi üléseken a vezetőség által felvetett kérdésekre a válaszokat azonnal megadta, melyet a kérdezők elfogad­tak , időnként stílusában kioktató volt / pl: "illik tudni", " korábban már igen sokszor elmondtam, de most is elmondhatom"/, mely a tárgyalás légkörét feszélyezettebbé tette. r n L-----------

Next

/
Oldalképek
Tartalom