Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1983-05-18

n ~i- 2 -A vállalat korábbi önállósága elsősorban a fejlesztési lehetősé­geknél szenvedett csorbát. A rendelkezésre álló anyagi eszközök Tröszti átcsoportositással mindig egy-egy kiemelt feladat érde­kében kerültek felhasználásra, ez vállalatunk műszaki fejlődé­sét évekig hátráltatta. A változást és az új szabályzókból fa­kadó lehetőséget az 1982. évi eredményből képződő többmint 40 millió Ft fejlesztési alap bizonyltja, ez az összeg lényegesen több az előző évi lehetőségeknél. A felkészülés időszakában kiemelten kellett foglalkozni a bel­földi értékesitési lehetőségekkel. Ezt a tevékenységünket tel­jesen önállóan végeztük. Az értékesítésen belül egyre növekvő /70 %-kot meghaladó/ részarányt képvisel és tartani kellett az önállósodó konzervgyárak versenyétől is, ezért felülvizsgáltuk és korszerűsítettük a kereskedelempolitikai elképzeléseinket és a bonyolító kereskedelmi szervezetet is. Fokoztuk a piacku­tatást, árubemutatók, börzék, közvetlen kapcsolatok kiépítését. A Tröszt megszűnésével egyidejűleg - budapesti elhelyezkedé­sünkre tekintettel - annak jogutódjául vállalatunkat jelölték ki, ennek összes személyi, anyagi és egyéb konzekvenciójával együtt. Különösen fontos ezek közül a védjegyekkel, szabadal­makkal, stb. kapcsolatos tevékenység. A jogutódlás általában az adminisztrativ tevékenység növekedését jelentette vállala­ti szinten, ennek ellenére a nem fizikai létszám 1982-ben 6 fő­vel csökkent. A jogutódként átvett jogok és kötelezettségek mérlegünkben ki­sebb módosítást eredményezett, pl. az export tevékenység válla­lati mutatóját közel 10 millió Ft-tal rontotta. összességében a módosítások hatása nem jelentős. A felszámolás­sal kapcsolatos elszámolások során 1982-ben eredménymódositással nem számoltunk, mert az egyenleget PM engedéllyel elkülönítettük. Hátrányos volt viszont a vagyonmegosztás során vállalatunktól el­vont 20 millió Ft forgóalap hatása, amit nagyon nehéz volt ellen­súlyozni . A jelenleg folyó PM ellenőrzés várhatóan a volt tröszti mérleg kis­mértékű korrekcióját fogja eredményezni. Fejlesztési lehetőségeink már 1982-ben is kedvezőbben alakultak a korábbi évekhez képest. A hitelek és az önálló pénzügyi gazdálko­dás eredményeképpen többet fordíthattunk szintentartásra, korsze­­rüsitésre. A ténylegesen fejlesztésre fordított összeg 13.6 mil­lió Ft volt, amellett 17.9 millió Ft korábbi hitelt kellett tör­­lesztenünk. /Csomagolásfejlesztés: FORMPACK, zsugorfóliázó, pa­­lettizáló - depalettizáló, kartonbarakó, szalagragasztó, targon­cák, stb./ 1 Gazdálkodásunk 1982. évi legnagyobb eredménye a jövedelmezőség ja­vulása volt. Ebben a szabályzóváltozás és saját munkánk javulása is benne van. Az 1982. évi nyereség 93 M/Ft, tervezett 36 M/FT*b1 szemben. L 'tO-----------------Hl

Next

/
Oldalképek
Tartalom