Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1983-11-01

- db ~ A pártszervezetek tudatosan ós eredményesen a meggyőzés eszközeivel védik, javítják a párt fegyelme t. Hiányosság a fegyelmi munka terén, hogy nem kapott meg a pá rtalapsze rvezetek munkájában megfelelő hangsúlyt a mege­lőző tevékenység. Legtöbb esetben kiderült a környezet felelőssége is, oly módon, hogy c* kollektíva előtt regeo­­ben ismerték az érintett párttag magatartásával kapcsolatos problémák, emberi gyengeségek, de csak akkor szólnak, amikor már fegyelmi felelősségrovonást kell alkalmazni. A XII. Pártkongresszus óta eltolt időszakban fokozott ■i gyeimet fordítanak a pártszervezetek a pártfegyelmi munka irányítására. Az 1930-ban kiadott új KED útmutatót széles körben ismertették a párttagokkal párt csoport értekezleten, taggyűléseken és a kerületi pártbizottság által szervezett titkári értekezleten - ahol a fegyelmi bizottságok elnökei is részt vettek - és azt követő konzultációkon. Ezek eredményeként a párttagság ezirányú tájékozottsága határozottan bővült, ami a párttagsággal járó főbb kovetol­­mények jobb mogisnterését szolgálta. Tudatosult a feddhetetlenség köre, ismertebbé váltak a feddhetetlenséget kizáró okok. Szakszerűbbé vált a pártfegyelmi munka irányítása ós végzése. A kerületi Fegyelmi Bizottság kilenc fő társadalmi munka­társ segítségével, a KED előírásainak megfelelően végzi munkáját. Rendszeresen meghívja üléseire módzsertani segítségadás céljából az üzemi fegyelmi bizottságok elnökeit. A párt előtti politikai, erkölcsi feddhetetlenség követel­ményét a párttagság mindjobban megérti. Egyes vótségtipusok megítélésében azonban a párttagság, de még a tisztségviselők egy részének is a véleménye a KEB állásfoglalásától eltérő. Ilyenek: a deviza és pártbüntettek, a gondatlanságból r n L---------

Next

/
Oldalképek
Tartalom