Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1983-09-20
Haska Imre: kereskedelmi osztályvezető dr.Duklcon László: jogtanácsos, a.lapszervezeti t erme1é si f e1elő s Kovács József: kér.pb. munkatársa, instruktor A fenti dolgozók közül ötöt Jakubcsálc elvtárs kívánságára hallgattunk meg. Ezen túl áttanulmányoztunk több, a panasszal valamilyen módon kapcsolatban lévő dokumentumot. A vizsgálat során az alábbi megállapításokra jattot tünk:- Jakubcsálc elvtárs és Harangozó Imre rossz viszonya nem képezheti e pártvizsgálat tárgyát, mivel Jakubcsálc elvtársnak, mint vezetőnek, olyan eszközök voltak a kezében, mellyel a köztük lévő feszültséget rövid úton rendezhette volna (pl. fegyelmi eljárás kezdeményezése). Ezt annak ellenére is módjában állt volna megtenni, hogy -állitólag- Szabó Tivadar elvtárs és Harangozó Imre régi baráti viszonyban vannak.- Panaszával kapcsolatban Szabó elvtárs valóban később fogadta volna, mint Harangozó Imrét. Meg kell azonban jegyezni, hogy Jakubcsálc elvtárs mindig vagy azonnal, vagy pedig a saját maga, által kitűzött időpontban kivánt Szabó elvtárssal beszélni, amelyhez egy vállalat igazgatója nem tud minden esetben alkalmazkodni. Ilyen esetben ő maga vonta vissza bejelentkezését .- Szabó elvtárs Jakubcsálc elv társnak a Harangozó Imrére vonatkozó panaszát átadta a személyzeti osztálynak azzal, hogy vizsgálják ki. A bejelentő azért tartja lealazónak az eljárást, mert a személyzeti osztály a belső ellenőrzési csoport összes munkatársának jelenlétében beszelte meg az ügyet, nem csak vele egyszemélyben. Véleményünk szerint valóban célravezetőbb lett volna első lépésként egy négyszemközti beszélgetés, de a személyzeti osztályvezető eljárását sem leket kifogásolni. Feltehetőleg azért választotta a vizsgálatnak ezt ^ a. módját, mert a csoport munkatársai igen rövid együttdolgozás ____________________________________- 3 -