Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1982-12-01
r -i- 6 -Elismerését fejezi ki a körzeti pártmunkáért a titkár elvtársaknak, a vezetőségnek és a tagságnak. Perényi et. néhány hónapja dolgozik körzeti titkárként, Urbán et. már 9 éve viszi a körzeti munkát. TAKÁCS ET-no: Egyetért a "Jelentéssel, elfogadásra javasolja, kiemeli azt, hogy a körzetben felmerülő kérdésekre - akármilyen kényesek is azok- őszintén kell válaszolni. BARTA ET-not A jelentéssel egyetért és elmondja, hogy a két jelentésben a tanácsi munka valamennyi területe szerepel. Tájékoztat arról, hogy az IKV átszervezése segítséget fog adni ahhoz, hogy a kisebb hibák kijavítása jobban és gyorsabban menjen. Terveznek közös értekezletet a körzeti titkár elvtársak és az IKV között. Elismeréssel szól arról, hogy a körzeteknek jó a kapcsolata a területen dolgozó tanácstagokkal. Javasolja, hogy ének-zenetagozatos iskolával vegyék fel a kapcsolatot, segíteni fognak a rendezvények ünnepélyessé tételével. Egyetért azzal, hogy ezen a területen sok elavult, régi lakás van, éppen ezért az IKV javító szerepe rendkívül fontos lesz a következő időszakban. Dr.ZOHNA ET: Ellentétet lát az IKV munkájában, illetve annak megítélésében, mert néhány hete a VB. elismerően nyilatkozott munkájukról és most a jelentésekben és a kiegészítésekben igen sok IKV probléma merült fel. VÁLYI N.András Et: A X/10-es körzetet ismeri jobban, mert ők patronálják. E tapasztalatok alapján mondja, hogy az anyag őszintén fogalmazza meg a problémákat. Párhuzamot von az ü-zemi és körzeti pártmunka között és fontos tennivaló-ként jelöli meg, hogy a jövőben is segítsék a körzeti politikai munkát. KEMÉNY ET ; Most két körzetről konkrétan beszélünk és ez teszi tapinthatóvá a körzeti pártmunkát. Reagál Zohna et. hozzászólására és elmondja, hogy az IKV-val kapcsolatban mindkét megállapítás igaz. Az átszervezés azt kell, hogy eredményezze, hogy közelebb kerüljenek a lakossághoz és a kis problémákat gyorsan oldják meg. L---1--