Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1979-05-14

r n- 5 -Gityüttes ülésén foglalkozott a tervvel, most a PB. előzetes állásfoglalása után került ez a VSZT-bizalmlküldöttek tanács­kozása elé. Az együttes ülés tudomásul vette a Pártbizottság ajánlásait és véleményében azt ki is fejezte. Tapasztalataink szerint sikerült elérni, hogy a vállalati kollektíva magáénak érzi a tervet, azért kész megfelelő erőfeszítésekkel dolgozni. Az első negyedévi tapasztalatok ezt bizonyítják is. Tartalmasabb lőtt a dolgozók bevonása az őket közvetlenül érintő kérdések eldöntésében. Ez évben élt az együttes ülés első Ízben azzal a jogával, hogy a vállalat igazgatója és helyettesei tevékenységét véleményezze. A vélemény kialakításához az üzemi demokrácia különböző fórumain elhangzó dolgozói - kollektív állásfoglalásokat figyelembe vettük. Véleményünk szerint kritikusan tükrözte az a gazdasági vezetés tevékenységét. A kialakított véleményt az Igazgatóval és helyetteseivel az együttes ülést megelőző igazgatói érte­kezleten a VSZT titkár ismertette, amit a gazdasági vezetes elfogadott. Önszor.ozve megállapíthat<S,_ hogy az elmúlt két óv tapasztalatai kedvezőek. Az együttes ülés munkája fejlődött, a korábbi formai elemek mellett a tartalmi munka javult. Nem lehetünk elégedettek még a politikai nevelő-felkészítő munkánk eredményével. Tovább kell fejlesztenünk az informált­ságot, ösztönözni a tartalmasabb vitát, véleményalkotást. Nem kielégítő még a tulajdonosi szemlélet alakulása, a határozatok fegyelmezett végrehajtása. A demokrácia adta jogok és köteles­ségek összhangja a jogok oldalára még eltolódik. ^ Nem kielégítő még a döntések melletti harcos, ágitatÍv kiállás. A testületi üléseken kialakított álláspontot a munkahelyeken n választott küldöttek /párttagok sem/ nem minden esetben védik meg. A szílkebb csoport vagy műhely érdekek fölé nohezen helyezik a vállalati érdeket. A politizáló, agitáló, érvekkel meggyzőző munkát kell javitani. L -- _J

Next

/
Oldalképek
Tartalom