Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1979-05-14

r —I Ih volna gyűjteni. Ezt a VB-től megkapták, és úgy érzik, hogy sokmindenben előbbre tudnak lépni az üzemi demokrácia fejlesz­tése tekintetében. Zarnóczi et.: Az üzemi demokrácia fejlesztése rendkívül fontos politikai kérdés. Nem véletlen, hogy a Politikai Bizottság két év után ismételten napirendre tűzte a kérdést. A kerületi PB. is úgy Ítélte meg, hogy fontos hogy ezzel a kérdéssel fog­lakozzunk, igy került sor arra, hogy a BVG. tapasztalatait fogalztuk meg munkatervünkben. A jelentés és a pártépitési bizottság tapasztalatai egybe enek. Jól mutatják azt a tapasz­talatot, ami a BVG-ben és a kerületben kialakult, ügy érzem, hogy a BVG-ben is több történt mint amit sikerült a jelentés­bem megfogalmazni. Néhány helyen pontatlan az anyag, és egy-egy konkrét példa bemutatásával lehetett volna színesebbé is ten­ni. Ezt csak kritikai megjegyzéácént mondom. Ez nem csökkenti az ott folyó munkának az értékét. Javaslom a PB. gazdasági vezetésnek is a VB-tagok által feltett kértósekre figyeljen oda, és a további munkájukban hasznosítsák. Kutas elvtárs felvetette a vezetők munkájának megítélésének kér­dését is, hogy nem egységes gyakorlat alakult ki. A Politikai Bizottság hamarosan egységes irányelvet fog kiadni. Jobb volna az összhang hangsúlyozását is előtérbe helyezni. Ami a hatáskörök párhuzamusságával kapcsolatos kérdéseket illeti, azok jogosak. Az ezévi tervek készítésénél is lehet értékelni, hogy a bizott­ságokban is egységesen történ már ebben az évben az értekelés. A minőséget, a feladatok gyakorlati megvalósítását kell fokozni. Felvetődik a hogyan tovább kérdése. Javaslom a VB-nelc értsen egyet azzal, hogy az itt elhangzott tapasztalatokat figyelembe véve a vállalati PB. is konkétabban fogalmazza meg a tennivalókat, a párt, szakszervezet gazdasági vezetés, és KISZ szervezetnek milyen konkrét feladatokat kell végrehajtani az üzemi demokrácia érdeke­ben. Azokat a tapasztalatokat, melyek kerületi szinten a rendelke­zésre állnak megfelelően hasznosítani kell, és a titkári értekez­leten adjuk ezt tovább. L.-------- ■ _|

Next

/
Oldalképek
Tartalom