Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1979-01-30
r n 5- A pártszervezetek biztosítsák. hog.y a fiatalok közötti párttaggá nevelő munka .jelentősen javuljon. a 50 év alatti fiatalok közül kerüljön ki a felvételre kerülők többsége. Ennek érdekében a pártszervezetek megfelelő ösztönzést adjanak a KISZ szervezeteknek, hogy a párttagságra való felkészítés a KISZ szervezetek napi tevékenységén belül jobban előtérbe kerüljön. Az ifjúsági szervezet befolyását, erejét a munkásfiatalok között erőteljes sebben kell növelni. A tömegszervezetekben dolgozó kommunisták kapják feladatul az utánpótlás nevelését. A szakszervezet, a szocialista brigádok, más társadalmi szervek ezirányu szerepét, tevékenységét számottevően javítani kell. A kommunista munkahelyi vezetők párt-utánpótlási nevelő munkájában is előbbre kell lépni. A fiatalok párttaggá nevelését valamennyi pártszervezetnél összehangoltabbá kell tenni.- A női dolgozók körében a politikai nevelőmunkát hatékonyabbá kell tenni, hogy a tartalmasabb kiválasztó, felkészítő munka biztosítsa. hog.y arányuknak megfelelően kerüljenek a pártba. A kerületi összes dolgozók 42 %-& nő / 32.450 fő /, a női dolgozók 58 %-a fizikai munkás. A kerületi párttagságon belül a nők aránya 33 %• Kiemelt figyelmet kell fordítani a nők felvételére azokon a területeken, ahol a pártszervezeten belüli arányuk jelentősen elmarad a vállalati összdolgozókon belüli aránytól. Pártbizottságoknálf Finommechanikai Vállalat, VBKM. KK., EGYT, öntödei Vállalat, Magnezit, MÁV Északi JJ., SZIM, Lampart ZIM, B V G, ÉVIG. b--------