Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1978-04-25

- 20 -Azonban fel kell tenni a kérdést, hogy nem-e lehetett volna eredményesebben ezt a beruházást elvégezni? A válaszok között szerepel, hogy lehetett volna. Az esetenkénti változások,prob­lémák, többlet költségek gondot okoztak és nem vagyunk hivatottak, hogy ezt eldöntsük. Az is hangot kapott , hogy a minisztérium és a vállalat közösen vállalta ezt a beruházást, amely a későbbiek folyamán átkerült vállalati kategóriába és ekkor következett be a probléma. En sem azt tartom fő kérdésnek, hiszen a többsége úgy Ítélte meg, hogy nem látszott előre. Zárjuk le a múltat és reális képet adjunk az itteni tevékenység­ről. Nem is ad^felmentést a VB. hogy esetleges gondok problémák,ame­lyek lezárás után jelentkeznek, hogy felmentsünk valakit, Ez teljesen egyértelmű és világos, felkérjük hogy rövid időn be­lül ezt a kérdéést zárjuk le. Hogyan tovább: Úgy Ítélem meg, hogy megkezdődött egyegészséges folyamat, hagy minisztériumi szinten a helyére kerültek a kérdések. A jelentés alapján kialakultak az álláspontok , hogy a kerületi Pártbizottság milyen álláspontot foglal** el, itt találkozik a minisztérium állás­pontjával. Azokkal az intézkedésekkel, amelyet a VÁNCSA elvtárs megfogalmazott a miniszteri értekezleten a Végrehajtó Bizottság neveben egyetértünk, ezek olyan célkitűzéseket támasztanak,mely szerint^ a vállalatvezetésnek a szervezeti kérdésekben megoldják a probiemat es előrelépést jelentenek. Gazdasági és politikai cél­kitűzések következetes végrehajtására kell az erőt összpontosí­tani, nagyon lényeges kérdés a vezetés egységének erősítése. Tá­jékozottságunk szerint sajnos a vezetők három felé húznak, ennek az egységes ^ szekérbe való befogása a feladat és abban van azok­nak az elvtársaknak igaza, akik a fiatal emberek bevonását javasol-Helyre kell állítani a rendet és a vállalati alapálláson kell vál­toztatni. Pelach et. erősítette, hogy a jővő évi feladatokra kell koncentrálni, ezeket az embereket tovább kell erősíteni. Ahol se­gítem kell, ott készség mutatkozik ezzel az alapállással nem ju­tunk előre , ha a múltban keresgélünk . Magam részéről teljesen egyetértek, hogy a vitában elhangzott eszreveteleket a Gazdasagpolitikai Bizottság anyagában megfogalma­zottakkal együtt kerüljenek egységes szerkezeti megfogalmazásba, amely úgy a minisztérium , mint a vállalati gazdasági és pártveze­tés fele határozza meg a feladatokat és ezt követően ennek a követ­kezetes végrehajtására koncentrálni. J a v a s ^ ° m> h°gy 1978. május 25-ig készüljön el a határozati javaslat es ezt egy'^aktiva értekezleten " ismertetni kell, mint a Végrehajtó Bizottság határozatát, ezen vegyen részt a miniszté­­num részéről Vancsa et. is. Úgy szakmailag, mint politikailag rö­­vid időn belül rendet kell teremteni és az év hátralévő részében az 1978-as ev feladataira kell koncentrálni. A Végrehajtó Bizottság a beterjesztett anyagot, a hozzászólásokkal az^pszefofila^oval egyhangúlag elfogadta és megbízta'a Gazdaságpo­litikai Bizottságot, hogy a határozatot 1978. V. 25-ig készítse el. L-------------^----------------­r n

Next

/
Oldalképek
Tartalom