Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1978-12-19
r —] 11 a Vállalat tervét. Nem mindenben egyezett a pártvezetés és a gazdasági vezetés véleménye. Az 1979-es terv teljesíthető, de ha nem történik különböző intézkedés a különböző területeken, akkor nem lesz 1979-es terv sem. Mielőtt a KGM-mel érintkezésbe léptünk én világosan felhívtam a vezetőink figyelmét, hogy fel kell vetni a gondokat és adott esetben segítséget lehet kérni. A Cselekvési Program-tervezettel egyetértek. A Program valamennyi fejezetrésze végigkíséri a KB. határozatát. Javaslom a Végrehajtó Bizottságnak a Cselekvési program elfogadását. Szabó Károly et.: A vállalatok 1979. évi várható teljesítésével kapcsolatban; amit a kerületi Pártbizottság megfogalmazott a programjában azt teljesítettük. 38 vállalatot, vállalati négyszöget számoltatott be 1978. évi teljesítéséről és 1979—es varhato tervekről, elképzelésekről. Érdekes volt ezt figyelemmel kísérni. Van egy sor olyan gond, amely év közben a szabályozók módosítása során még jabban súlyosbította a helyzetet. PH a ZIM vezetése úgy reagált erre, hogy kb. 360 millió forinttal maradnak le tőkés exporttal, de alapvetően minden rendben. Zarnóczi et. ezt úgy foglalta össze, hogy nem látszik ez rendben és 1979_ben ismét beszámoltatjuk a vállalatot. Ha ez csak egy vállalatnál van, akkor talán nem érdemes beszélni róla, de több vállalatnál van ez. Pl. Öntödei Vállalat vezérigazgatója úgy reagált erre, hogy a szabályozómódositás azt jelenti nalluk, hogy eddig 48 millió Ft volt a szinttartó beruházás, most 24 millió Ft—tál csökken, de a részesedési alapot ki kell fizetni, mert a dolgozok elmennek. A pártbizottsági ülésen mégis annak kellene az alapvető kicsengésnek lenni, hogy a kőbányai vállalatok alapvetően tisztességgel igyekeztek helytállni. Nagyon sok vállalat eredménnyel dolgozott. Azok a kollektívák, akik tettek és sokat tettek ne legyenek leértékelve. Azokat a kollektívákat, akik tettek valamit meg kell dicsérni. Ahol azonban lemaradtak, ott hangsúlyt kell adni, hogy a jövőben többet kell tenniük és ez számon is lesz kérve. A készletgazdálkodást is meg kell nézni. Magyarországon 1 Ft-ra 1 Ft is esik. A fejlett országokban ez 25-3o cJo. Növekedett az eladhatatlan termékek száma és népgazdaságilag is megvannak a jelei. U___ — 1