Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1978-09-12
|- —- 21 -mert munkájuk szorosan kapcsolódik a jo- j lentósben megfogalmazott feladatok mielőbbi megvalósit ásához. v A kerületi Párt ós Tanács Végrehajtó Bízott- j ságának nevében megköszönöm a Közlekedési | Főigazgatóság, és a BiiFK Közlokedósrendószetének segítségét, s aktiv támogatásukra az j elkövetkezendő időszakban is számítunk. j A magam részéről egyetértők a Körösi Oo. | Sándor út mielőbbi kiépítésével, nem meg- j várva az Éles sarok végleges rendezését. Meg | kell oldani az Újhegyi úti lakótelep autóbusz végállomásának kialakit sét, hiszen a telep kiépítése már befejeződött. Javasolom, hogy a Párt ás Tanács VB együttes ülése az előterjesztést a vitában elhangzottjavaslatok, észrevételek figyelembevételével fogadja el. Fejezze ki elismerését a jelates készítőjének, s azoknak, akik ebben a Munkában közreműködtek. Javasolom továbbá, hogy a legfontosabb feladatok rangsorának meghatározásával készüljön állásfoglalás Kőbánya közlekedésének fejlesztésére. Az állásfoglalást küldjük meg a Budapesti Pártbizottság Gazdaságpolitikai Osztályának, a Fővárosi Tanács VB. Közlekedési és Közmű Főigazgatóságának, az országgyűlési képviselőknek és a fővárosi tanács tagjainak abból a célból, hogy munkájuk során ezeknek a célkitűzéseknek megfelelően nyújtsanak segítséget, támogatást. I _*__jj