Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1978-09-12

r —- — n — 15 “ Véleményem szerint a Körösi Csorna Sándor utat az Éles sarokig indokolt kiépíteni még ebben az ötéves tervben. A kerületi Tanácsnak 14 millió forint áll rendelkezésre utak, járdák felújítására. Úgy érzem, hogy ez az összeg ésszerűen elköltve nagyon sokat jelent. Kis korrek­ciók végrehajtásával a balesetek számát 50 %-kal csökkenteni lehet. A BRFK közlekedésrendószete mindent megtesz a kerület közlekedés-biztonságának javítása érdekében. Közlekedési morál tekintetében a lakosság hozzáállása jó, a szabályokat álta­lában betartják, az ittas vezetés nem éri el a fővárosi szintet. i ' { . | . 1 1 dr. Mészáros József; A feladatok meghatározását reálisnak tar­tóm, azzal a 3./ pontban foglaltak kivételé­vel egyetértek. CJavaslom a Sibrik Miklós út kiszélesítését, mert csak igy látom biztosítottnak a Kispest felöl jövő forgalom rávezetését a Tárna utcai felüljáróra, dr. Baranyai Pál: A jelentés jól tárja fel a kerület közleke­dési viszonyait, helyesen fogalmazza meg a célkitűzéseket, meghatározza az alapvető feladatokat,a párt, állami és társadalmi szervek számára,,A közlekedés korszorü3ité­­' sónél figyelembe kell venni a kerület ipari jellegét, az utak kiépítésénél vizsgálni kell a közúti szállításokkal kapcsolatos problémákat, a szükségesnek tartanám iL___i___I

Next

/
Oldalképek
Tartalom