Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1977-03-29

amelyeket a Tanács, vagy egyéb szervek feló jelez­ni kell és azt vizsgálni milyen lehetőség van a prob­lémák időre való elvégzésére./ szocialista szerződés, brigádok ügye, véradás, szervezeti technikai gondok stb./ A Végrehajtó Bizottság igyekezzen közreműködni, hogy megfelelő színvonalon bonyolódjanak a tagyülések, továbbá a korábbi elképzeléseknek megfelelően a káder kérdések is realizálódjanak. Tovább kell javitani a kapcsolatot a pártszervezetekkel az együttműködés a küldött értekezlet lebonyolitását jól kell, hogy szolgálja. A kerületi Vörőkereszt Elnök­sége terjessze be a Végrehajtó Bizottsághoz az illetékes Pártszervezetekkel történt egyeztetés után a javaslatát, ebben a munkában dr.Horváth et-nő is működjön közre. Végül Földvári et. kérését illetően Baranyai et. már em- I litést tett, 16 éven keresztül végezte ezt a munkát jól, körültekintően, további jó erőt egészséget kívánunk. A VB. az első napirend anyagát a szóbeli kiegészítéssel, a hozzászólásokkal és az összefoglalóval egyhangúlag el­fogadta. II. napirend keretében; VARGA SÁNDOR ET.X. Tanács általános elnökhelyettese tájékoztatót ad a Szocialista Brigádok Parkja építkezésének helyzetéről. Elmondja, hogy akik részt vesznek ebben a munkában igen lelkiis­meretesen végzik a feladataikat, ennek ellenére néhány probléma jelentkezett. Az anyag szándékosan nem szól a határidőkről. Már több időpont felmerült, de május hónapban szeretnénk ünnepélyes keretek között átadni. Tény, hogy az esős idő kapcsán sok probléma jelentkezett , a munkák folyamatos végzésére intózkdiést tettünk. Kiemeli nagy fontosságú segitő munkáját a Vízügyi Hivatalnak, a terveket elkészítették ami még fontos a park diszitósi munkáinak az elvégzése , amelyet M á r i et-on keresztül tudjuk biztosítani. L á r n- 7 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom