Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1976-01-20
rTM -2 -- világnézeti, közéleti kérdések fejlesztése- oktatási és közművelődési intézmények kapcsolatának kiterjesztése. Sok es tartalmas vita zajlott a tantestületekben a határozat megjelenése után. A nevelés központú szemléletet nagyon jónak tartom. Nagy az előre haladás a közéleti nevelés, az iskolák nyíltságának fejlődésében. Jelentősek voltak az iskolai és kerületi szítnii úttörő parlamentek. A gyerekeket sikerült bevonni saját életük, dolgaik megvitatásába. Nagyon sok értékes javaslat hangzik el mamár a gyerekek részéről. Erőteljesen fejlődött az iskolai demokratizmus különböző közösségi szinteken, valamint a tantestületi demokratizmus. Az iskoláknak nagyon jól kiépített kapcsolata van a kerületi társadalmi szervekkel, a körzeti pártszervezetekkel, üzemekkel. A gyerekek létszáma csökkent. így mód nyílt arra, hogy a gyerekekkel egyénileg is foglalkozzanak a pedagógusok. A Fővárosi Tanács vizsgálta kerületünkben ezt a területet. Kiemelkedőnek ítélte a személyzeti és káder ügyekkel való foglalkozást, a pedagógusok erkölcsi elismerését. Nagy fejlődést tapasztalt a gyermekvédelmi munkában. A politikai és szakmai továbbképzést is nagyon pozitívnak ítélte. A magam részéről is nagyon fontosnak tartom a következő években is a pedagógusok politikai, szakmai képztésével, nevelésével való foglalkozást. tel adatok: Tulajdonkeppen uj feladataink nincsenek, hiszen a XI. Kongresszus is azokat erősítette meg, amelyeken munkálkodunk. Számolnunk kell azzal, hogy azok a kedvező feltételek, amelyek ebben az időszakban jellemzőek, a következő években rosszabbodni fognak, iővarosi szinten 25 %—os az emelkedés a gyerekek születését illetően. Ezek a gyerekek most lépnek az iskolás korba. Jelenleg kerületünkben az alsó tagozatban 527 tanulóval több van, mint a felső tagozatban. Dinamikus növekedéssel kell számolnunk. Jelenleg az általános iskola alsó tagozatán 22 % a képesítés nélküli nevelőknek a száma. Ez önmagában is nehéz helyzetet teremt. Nagyon sok nyugdíjas pedagógust foglalkoztatunk. A képzett pedagógusok jelentős része nem helyezkedik el a szakmában, mert nagyon alacsony a kezdő pedagógusok fizetése. Ennek megoldására keressük most a lehetőségeket. A Fővárosi Tanács pedagógiai tagozatot akar indítani fakultatív pedagógiai és pszichológiai tantárgy bevezetését kívánják a gimnáziumban. L _j