Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1974-02-19
- 8 -munkáról a határozatok végrehajtásában, egyúttal megismeri saját feladatait is ezen a területen. Pártszervezetünk vezetői testületéi tudatában varrnak annak, hogy a pártdemokrácia érvényesítése a testületek munkájában olyan hatással van a tömegszervezetek vezető testületéinek munkájára, hogy azok mintegy példaként alkalmazzák ezeket az elveket és módszereket saját tevékenységükben. ./Az SZB, és a KISZ titkára állandó meghívottként résztvesz testületi üléseken, értekezleteken és az ott elhangzottakat felhasználják munkájuk során, átvesznek módszereket testületi ülésekhez, értekezletekhez./ Ezt igazolják például az Ifjúságpolitikai Határozat végrehajtása során nyert tapasztalataink is, igy az Ifjúsági Parlamenten elhangzaottak segítséget nyújtottak a fiatalokat foglalkoztató "legkényesebb" munkahelyi, illetve szakmai és általános műveltséggel kapcsolatos problémáinak megismeréséhez. Ezek megoldásán keresztül viszont hatékonyabbá vált az Ifjúságpolitikai Határozat végrehajtása vállalatunknál. A pártdemokrácia érvényesítésének egyik legfontosabb fóruma a taggyűlés. A taggyűlésen való megjelenés és az ott tanúsított aktivitás fokmérői a párton belüli demokráciának. Alapszervezeteinkben a taggyűléseken való megjelenés 75-80 %-os és a jelenlévők mintegy 15-20 %-a vesz részt a vitában, elsősorban kiemelt határozatok témáinál. Megállapításunk az, hogy a taggyűlések témája az aktivitást nagyban befolyásolja, illetve elősegíti, ha a témát közérthetően, világosan ismertetjük. Általában elmondhatjuk, hogy az elmúlt időszakban tárgyalt nagyjelentőségű, időszerű és sokrétű témák hozzájárultak a 'taggyűlések tekintélyének növeléséhez. Ezt elősegítette az őszinte bíráló légkör és igényesség növekedése. Pl. a X-es SVT 740017 n n L-------— -----j