Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1973-01-23
Ebben az évben az államközi egyezmény k-5 millió Ruta.-el kevesebbet jelent számunkra. Azonban látnak lehetőséget ennek módosítására. Javasolja kihagyni az anyagból,- hogy az üzem és munkaszervezésre vonatkozóan jellemző vállalatukra a "különböző pályázatok meghirdetése". Orosz László elvtárs: Egyetért Teke elvtárssal, hogy a feladati és határozati részt még a PB. ülés előtt küldjük ki a pártszervezetek felé. 1972.évben voltak nehézségek, de örömök is. Pl. az FKV-ben nagyon sok probléma merült fel, az ottani pártszervezetnek és gazdasági vezetőknek köszönhetők a jó eredmények. A BL'V-nél is voltak problémák, de ezt is sikerült lerendezni. A vállalat fő tevékenysége a lakásépítés. Az Épületkerámiaip. Váll. a múlt évben 25 ,'S-al nőtt a termelés, célszerű fejlesztést hajtottak végre, bár nagyon mostoha körülmények között dolgoznak. A MTM-nól beruházásokat kiszolgáló termékeket állítanak elő és az ismert okoknál fogva jelentkezett náluk visszaesés. 1973 évre vonatkozóan elmondható, hogy a rendelésállomány sokkal kedvezőbben alakult, mint 1972—ben. Teke et. javaslatával egyetért, kéri a Vii. egyetértését. Javasolja, hogy titkári tanfolyamon is foglalkozzanak ezzel a témával. Hortobágyi Károlvné etnő: A jelentés véleménye szerint mindenre kiterjed, figyelembe veszi a KB, határozatból adódó helyi tennivalókat. Alapvető feladatként szól a munka és üzemszervezésről, ezt konkrét adatokkal is alátámasztja azt. Foglalkozik a káderpolitikai elvek betartásával is. Az anyagot nagyon jónak tartja, L------------------_J r n 5