Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1971-02-10
r ~i ehhez segítséget. Pl., a kémia tagozatosok kijárnak gyakorlatra a Kőbányai Gyógyszerárugyárba, ez is nagy segítség. A KISz-nek is biztosítania kellene a már megépült Ifjúsági Házak terveit, hogy ebből kiválaszthassuk a legmegfelelőbbet. Somogyvari László et.: Jelentős lépés ez a mai. Az előkészítés megtörtént. A Végrehajtó Bizottság nevében megköszönöm a Pártbizottság és a Társadalmi Bizottság munkáját, ígérem a Végrehajtó Bizottság nevében, hogy ezt a programot úgy tekintjük, hogy az adott felajánlásnak valamennyi vállalat örvendezzen a végén! Kívánok a program megvalósításához erőt, egészséget, eredményes jó munkát! Persze problémák is jelentkeznek majd, olyan szocialista szerződéseket kell kötni, hogy a vállalatok ne csak a tanácsot segítsék, hanem egymást is. Szabó Károly; et; Az előterjesztést jónak tartom, jelentős segítséget kap a KISz az Ifjúsági Ház megépítésével, de egyébként is. Az üzemelteteset a KISz vállalja, probléma, hogy a biztosított összeg elég lesz-e a felépítésre? Az eddig bekért tervek nem megfelelőek, mert túl nagy alapterületű épületek, túlságosan költségesek is, valószínűleg nem lehet ezeket a terveket változtatás nélkül adoptálni. A KISz Központi Bizottságnak is van beruházási csoportja, ha megszerezzük az építési telket, készítenek egy tanulmánytervet, a Szilikátipari Kutató Intézet vállalja a kivitelezési terv elkészítését. Az a kérdés, kapacitás biztosítva van-e az építkezéshez? Az iskolák felszereltségén tényleg javítani kellene, jelenleg a KISz. költségvetéséből pótolják a jelentkező igényeket. Kérésünk: az úttörő csapatotthonok kialakításához, működtetéséhez is kell anyagi fedezetet biztosi, tani. Kérjük erre biztosítsanak pénzt. ■5-ü:—Hermann Antaliét: Nagy jelentőségű, hogy az üzemek a kerületi gondokat magukévá tették. A kórház, több kőbányai üzemmel kötött szocialista szerződést, kölcsönös segítésre. Ennek politikai vonatkozásaira hdvom fel a figyelmet. A szerződő felek megismerik agymás gondját-bajái; ez a segítségnyújtás igényét is magával hozza. L —----=]