Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1969-05-09
I— —I s, Javadon, hogy a VB a jelentést és a kiegészítéseket tájékoztatásul vegye tudomásul és javasoljuk az igazgató elvtársnak, l pártbizottságnak, hogy ezzel ez a munka ne fejeződjék be, liánéin a második féléves tervben tűzzék napirendre .és tárgyalják meg az üzemi pártbizottsági ülésen. Elemzőbben gyűjtsék össze a tapasztalatokat. Konkrét programot kell kidolgozni a feladatokra vonatkozóan, lel kell mérni vállalati, gyári önállóság helyzetét, hol vannak gondok és ilyen jellegű problémák* A minisztériummal való együttműködés kérdése is olyan dolog, amire lei kell térni. Azoknak a tapasztalatoknak a felvetése is fontos, amelyek előbbre viszik a. vállalatot, amelyek körül viták, .problémák voltak. Jobban ki kell dolgozni az előttük álló feladatokat, főbb vonásait, de az egész vállalat területére vonatkozóan. Olyan igényességgel kell készíteni a jelentést, hogy még megalapozottabb legyen a vállalat munkája* Káder-, illetve személyzeti munka kérdésével kapcsolatban; tudjuk, hogy oz a legnehezebb dolog. A kommunista és pártónkivüli vezetők előtt olyan súllyal álljon a személyzeti, a kádermunka, mint a műszaki fejlesztési program vagy a konkrét termelési célkitűzések megvalósítása. Vannak eiőfeszítések ebben az irányban, de meg kell nézni, hogyan lehet és kell előbbrelépni. Határozat; A^VB a jelentést a kiegészítésekkel együtt tájékoztatóként elfogadta. A VE javasolja, hogy a Szilvi pártbizottsága a második féléves munkátérv során tűzze ismét napirendre e témát. Az itt elhangzott észrevételeket, kiegészítéseket vegyék figyelembe oz anyag készítésénél, a foldatokat jobban dolgozzák ki. Szén a VB ülésen a ke rületi Pártbizottság képviselője is vegyen részt. felelős: Kuti Lajos elvtárs SZIL. vezérigazgatója Kollár Mihály elvtárs Szik PB titkára 2*/ l'u,)ékozt«.tó /jelentés az 1969-70—00 évekre kötött kollektív szerződések tapasztalatairól * Előadd': Szeles Gábor "lvtárs A napirendhez meghívott: Sárdi Sándor elvtárs. Az anyag utolsó bekezdésének javaslatával a VE egyetért, határozatként elfogadta. Határozat; Kel kell hívni a pártszervezetek figyelmét a következetes végrehajtás ellenőrzésére, a figyelmet különösen a fiatalokat és nőket érintő kérdésekre, a dolgozók élet- és munka-körülményeit szolgáló kérdésekre, valamint az ösztönző bérrendszer kialakításának kérdésére kell irányítani. felelős: Szeles Gábor elvtárs */*P L.------------ - —_j