Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1968-03-22

r n- 4 -Az^ap páráiul "párt üzervea étének hatásköre az ^ hol "képcsőlő­téried ki. Választ szeretne kapni arra, jól látják e. hol kapcsoló dik munkájuk a választott testület munkájához. Feladatukat abban látják, hogy a VB. elé kerülő napirendek^kidol­­gozásában, a határozatok végrehajtásában adjanak se„ o - , ezen a területen bővítsék ellenőrző tevő kény seguket. finnek alapján a szakigazgatási szervek munkájának tárgyalásánál a vezetőnek támaszkodni kell a párt csoport bizalmira, a pártcsoport Vezetőségi ülésen tárgyalják egy-egy osztály munkáját, - ebben dom­borodik ki ellenőrző tevékenységük a Jtfí-merje illetően. Ehhez azonban szükséges, hogy a p^tvezeto^g lom j a szakigazgatási szervek munkájára vonat <cozo határozatokat. Meddig terjedhet a pártszervezet feladata a VB. napirendjeinek összeállításában? Véleménye szerint az apparátus belső munkai­nak problémáiból ki kell választania.a PartvezctOo^riek azokat ^ melyeket fontosnak ltel, és javasolnia kell, hogy a Vu. ío:,laL kozzon velük. Ezen a területen meg előre kell lepniük. A közös VB. ülés előtt a pártvezetőség vitatta előtör jsszté st. Azok a -javaslatok merültek fel, melyeket kovács elvtaro io el mondottá Ezen kivül még javasolják, hogy az^ÁB-k ismerjek meg a határozatokat, és legyen az ő feladatuk a végrehajtás ellenőrzőé. ír Í; o v ár esi” i: anác VB. a X. kerületi tanács munkáját ^ jónak érté­kelte1 Megállapították azonban, hogy a testületi öleseken sok a határőzat^ ennek következtében a visszatérés, ellenőrzés nerm lehet következetes. Helyes lenne ezeket számszerűleg csökkenteni, ugyanakkor tartalmilag növelni színvonalukat, - az ellenőrzés cs visszatérés vonatkozásában is. Meg kell találni a tanácsi munka nyilvánosságának formáit, - ez egyben a demokratizmus fokozását is jelenti. _ , . A"Pártbizottság segítségét kéri a lakobizottsági választanoknál, és a beiskolázási gondok megbeszélésében. _ , . , , .. Javasolja KISZ, úttörő rendezvényeket tartani a tanácsi munkáról, hogy az ifjúság aktivitását növelni tudjuk. Baranyai elvtárs hozzászólásához fűződőén Molnár elv társ elmondotta, hogy a Tanács apparátusának nyelésével törődni kell, hiszen rajtuk keresztül érvényesül a tömegkapcsolat. Javasolta, hogy a Tanács hozzon létre egy ideiglenes bizottságot a tanácstagok munkájához szükséges módszerek kidolgozására. Az együttes ülést hasznosnak, jónak értékelte. dr.Parányi János elvtárs: A tömegkapcsolat javításával foglalkoztak, eboen változások tör­téntek már eddig is. Be vannak további elgondolásaik, melyeket még ki kell dolgozni. Javasolta, hogy erre kapjanak megbízási, - vezessék be a gyakorlatba, és egy év múlva vizsgáljuk meg az előrelépést. , •/ ♦ L - ' _|

Next

/
Oldalképek
Tartalom