Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1965-04-23
r i- G -Ismertette Hévízi et. a Budapesti Pártbizottság levelét az országban történt száj és körömfájással való megbebegedesekrol. Parányi et.: A kerületben is voltak megbetegedések, a szükséges intézkedéseket megtették* mm Hévízi et.: Nagy elvtársnő -Könnyűipari Miniszter- tájékoztatása szerint V'Bortex Cipőgyár 197o-ig a kerületben marad, csak a vállalat központjának kell vidékre költöznie. A partszervezet a Gazdasági Bizottság ilyenirányú döntését örömmel fogadta. Tájékoztatta Hévízi et. az elvtársakat a Bajcsy Zsilinszky Kór házban kialakult lehetetlen helyzetről. Az elvtársak előtt ísme-^ retes, hogy a Laczkó et. ideiglenes megbízást kapott az igazgatói ^ tisztség betöltésére, talán ez az oka annak, hogy nem tudott megfelelő légkört,ttekintélyt szerezni magának. Arról volt szó, hogy Laczkó et. fél évig vezeti ideiglenesen a korhazat, maod azóta egy év is eltelt, s ezen idő alatt Laczkó et. teljesen elvesz-_ ?f?te lába alól a talajt. Súlyosbítja a helyzetet, hogy foorvosi körön belül is bajok vannak. Véleménye szerint az igazgató foorvos problémát sür :ősen meg kell oldani. Javasolta, hogy a kerületi PVB. segítsen a javasolt személy megismerését i-leboen. VB. fentiekkel egyetért. II. Jelentés a Marxizmus-Leninizmus Esti Középfokú Iskola kihelyzebt osztályainak működéséről. Hévízi et.: Üdvözölte a napirendhez meghívott Kovács Péter elvtársat, a napirend előadóját, Reményi István, elvbarsat. Az előterjesztés tájékoztató^jellegű. A VB. tagjainak, meghívóit elvtársaknak kérdésük, észrevételük van e? Parányi et.: Maga részéről az előterjesztést ^elfo^adja, véleménye szerint ezzel a témával a jövőben is kellene foglalkozni. Bar ve- _ íeméye szerint a PVB. nem arra kiváncsi, hogy milyenek a tanulmányi eredmények a ML. középiskolán, hanem arra, hogy ezeknek az emberednek mit adott a középiskola. Ilévizi et.: Javasolta, hogy a PVB. az előterjesztést másul azzal, hogy későbbiek folyamán a mu .na tartalmi re szere visszatér. L: □