Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1964-01-17

r ~i- 4 -Amint a fentiekből kitűnik a nehézségeknek, i'letve a visszaesések­nek külső és ^belső okai voltak. A végrehajtó bizottság a negativ je.öntések láttán a HKI vez tőivel és a házkezelési állandó bizott­sággal együtt igyekezett olyan intézkedéseket tenni, amelyekkel a muhatkozó belső problémákat felszámolja, illetve a további javulás feltételeit megteremtse. t. nyár folyamán a végrehajtó bizottság a helyzetet elemezve hat ár o- • zatokat hozott a hiányosságok fejszámolására. Ezután a vb ypzotci töpb tanácskozást tartottak; külön a TIKI gazdasági és mozglálmi1 veze­tőivel, külön a^mozgalmi vezetőkkel, majd"a házkezslőségek vezetői­­yei.^A ha z kéz e1 ős ég ek és a tanácstagok kapcsolatának a megjavítása érdekében a vb. tagok vezetésével szintén közös megbeszéléseket tar­tottunk. A megbeszéléseken nyíltan és őszintén feltártuk a hiányosságokat, de egyúttal^megszabtuk a teendőket is. A Házkezelési Igazgatóság és a hazkezsldségek vezetői elfogadták a jogos bírálatokat és komoly erő­feszt iteseket tettek a hiányosságok felszámolására. /Igaz, a birálat_ idején volt egy kis elcsüggedés is, s még ma is akad, de beláttak, hogy G1 igazságos és a közös ügy előrcvitelét szolgálja/. Külön ki ice -1 emelni a hsazkez cl ősegek vezetőit, akik a velük tar­tott, valamint a tanácstagokkal tartott megbeszélések után minden erejükkel azon voltak, hogy az adott lehetőségekon belül minél több jogos kérelmet, bejelentést kielégítsenek a lakosság részére. A kerületi tanács vb. intézkedéseinek, de elsősorban a Házkezelési Igazgat óság es a hazkc-zel őségek vezetői erőfeszítéseinek tudható be ho.:_,y amig a tanácstagi beszámolókat előkészítő megbeszéléseken /szep­temberben/ nagyon sok kifogást hoztak el a tanácstagok a ,IKI. mun­kájával kapcsolatban, adóig a tanácstagi beszámolókon és a deccmbe­­ri anácsíuesen több elismerő szó is elhangzott a házkezolősérok-mun­kájával kapcsolatban /terméoszetesen panaszok is voltak jócskán/. Véleményünk^szrrint az év utal só 3 hónapjában a házkezelőségok munká­­,f ^.avulás tendenciáját műt" t ja, ami elsősorban a be 4 el on- P gyorsabb kijavításában /és ez a 1 ényeg!/bürokráciamen­tesebb /sajnos nem minden esetben!/ ügyintézésben, emberségesebb hangnemben és a tanácstagokkal való jobb kapcsolatban nyilvánul meg. Egyébként ez a fordulatos bizonyítja, hogy együttes erőkifejtéssel nagyon rövid idő alatt is leírt - ha nem is teljes, de részleges - eredményeket elérni. Az eredményekhez feltétlenül hozzájárultok a a®clyeknskilycn irányú teljes munkájáról kü­lön nem tájékozódtam, de egyes intézkedésükről tudomással bi rok * A kerületi tanács vb, véleménye szerint a Házkezelési I azgatósághoz beérkező.jogos kérelmek, bejelentések .intézésének további javulása variáto, amennyiben mind a végrehajtó bizottság, mind a HKI vezetői es dolgozói következetesen végrehajtják eddigi intézkedéseiket, o'ihn­­, tarozásaikat, s továbbra is keresik a javitás módjait -l_--------” —

Next

/
Oldalképek
Tartalom