Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1963-02-01

Bérc éli elvt. Az anyagból úgy tudtuk, hogy módszerről lesz szó, azonban sok más probléma is felmerült. Ha azt mondjuk, hogy valamilyen témát nem sikerült végrehajtanunk, akkor azt nem örömmel mondjuk és ha megállapítunk valamiÉ, akkor az egyben bírálat is, így vagyunk az AT65o-el is. Arról tegyünk jelentést, hogy az AT65o nem jó vagy arról van itt szó, hogy a mi véleményünk szerint tájékoztatót adjunk a Kerületi Párt VB-nek. Hallottuk Köteles elvtárs tájékoztatóját és ma való­ban az a helyzet. A készülék kapitalista exportra alkalmas, amit az erre illetékes szervek is kijelentettek. Mi hajlandók vagyunk arra, hogy az értékesítés problémáját az Elektroimpex-el közösen oldjuk meg. A kapitalista export fontosságával mi tisztában va­gyunk. Egy példát mondok el az Elektroimpex-el való huza-vonáról. 1961 végén az AT622 készülék kapitalista exportját készítettük elő. Sok vita volt a gyárban, hogy a készülék alkalmas-e a tőkés piac­ra vagy nem. Arra a megállapodásra jutottunk, hogy nem, amit be ^ is jelentettem Hudecz elvtársnak. Egri elvtárs a készüléket viszont alkalmasnak tartotta a tőkés piacra és helytelenítette azt a ki­jelentésemet, amit Hudecz elvtársnak az Elektroimpexben tettem. A vita után ismét felkerestem Hudecz elvtársat és előző megálla­pításunkat visszavontam. Ennek ellenére az A1622-ből semmiféle kapitalista export nem valósult meg. Az állásidőt mi ellenezzük. A helyzet viszont az, hogy mi jegyezzük az állásidőt, de más gyár nem jegyzi, igy azokról pontos képet nem is tudnak kapni. A mérnök hely zet: Több év óta az Igaz atóságnak az volt az állás­pontja, hogy az Orion Gyár televízió gyártására el van látva mű­szakiakkal, igy műszakit nem kap, mert az is sok ami van. Ezzel szemben elvitték tőlünk Hettesheimer Ó3 Dr. Nagy elvtársakat. Kilépett 8 fő mérnök, az Elektroimpexben van 1 emberünk, 1 fő Prágában, 1 fő Bukarestben, 1 fő Németországban. Mindezt végez­­tűk a ?o fő mérnök állományból, sőt a mikróhoz i-4 átadtunk 17 főt. A tett intézkedések semmit nem fognak előbbre vinni, ha nem kapunk mérnököket. Igaz,segiteni kell azon a területen is, hogy a mérnök valóban mérnöki munkát végezzen. Nincs ember és nincsenek helyettesek. Hiba, hogy nem nevelünk ki helyettest, minden embert kivülről kell beszerezni, mert belülről nem tudunk kinevelni embereket. így vagyunk az Üzemgazdasági Fő­osztállyal, csak cimében az, valójában Tervosztály. Az osztályt fel akarjuk állítani, megvan egyelőre a jelölt, egyéb tagjai még nincsenek meg. Tóth elvtárs azt mondja, hogy az üzemben a pártszervezet kezdemé­nyez, de az üzemi vezetés kulog az események után. Magamat most­­hová soroljam, pártvezetőségi tag és gazdasági vezető is vagyok. . Y/awra elvtárs azt mondja: ha a PB-n vagyok - megy a dolog, ha a helyemen vagyok - nem megy. A pártbizottsági tagok egyben gazdasági vezetők is. A politikai és gazdasági munka egységét kell biztosítani és nem szétválasz­tani. Nem tartom szerencsésnek azt a kijelentést,^hogy ezek a pártakti­­vák nem az Orion pártaktivái. Vitás problémák fel fognak merülni. A viták alapján alakítjuk ki az egységes álláspontot és ami már határozat, azt végre is kell hajtani. r n- 2o -go__________________________ ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom