Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1963-09-28
r i-t <- 2 -Uj módszer megvalósításáról van szó, amikor arra törekszünk, hogy Vállalatok Párt Végrehajtóbizottságával közösen vitassunk meg egy-egy kérdést. A mai ilyen ülésünk a negyedik e módszer megvalósításában. Slözö három V.B. ülésen inkább gazdaságidéitömunkával foglalkoztunk, ilyen téma még eddig nem szerepelt napirenden. Javaslom: térjünk el az eddigi módszertől, s mai tanácskozásunk inkább kötetlen beszélgetés^legyen; mindenki mondja el véleményét9 ogy elvtars többször is szót kenhet. Simonek Gyula elvtárs: Az előterjesztés elkészítése igen nehéz feladatot jelentett számunkra, hiszen egyéves munkáról, annak eredményeiről kellett számot adnunk. Igyekeztünk jelentésünket jól elkészíteni. Somkuti József elvtárs: A jelentés egyik oldalán ez áll: ”...a V.B. összetétele szakmai és politikai szempontból nem teljesen kielegito, nem tükrözi megfelelően a szakmai jelleget...” Másik helyen pedig ez áll: "...A V.B. tagjai között mérnökök, technikusok, közgazdászok stb. találhatok...” Kérdésem: ha igy áll a helyzet akkor miért nem jó az összetétel, másrészt pedig a két állitás között ellentmondás van. Hévizi István elvtárs: Indokolt és helyes e témaát megtárgyalni. A Finommechanikai Vállalatnál egy esztendővel ezelőtt nem^beszélhettünk egységes politikai és elméleti nézetről; igen sok vita volt, különös és torz nézetek, vélemények stb. alakultak ki. , .. Jelenlegi helyzetben - amikor a nemzetközi politikai helyzet iránt az érdeklődés annyira megnövekedett - fokozott jelentősége van az egységes szemléletnek. . / . t '_ L _J