Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1962-11-19
megjelent, és a birót befolyásolni igyekezett azzal, hogy Solymosi elvtársra különböző dolgokat mondott. Biszku elv társnak, is küldtek egy névtelen levele t fi-zikai dolgozó'’ aláírással, amelyről kiderült, hogy a levelet Papp elvtárs diktálta az egyik dolgozónak. Időközben megváltozott a párttitkár elvtárs véleménye is. A beszélgetések alkalmával azt javasolta, hogy váltsuk le mindkét elvtársat. , . . Beszélgettünk Kovács miniszterhelyettes es Bodx iparigazgató elvtársakkal is. Kovács elvtárs egyetért a javaslattal és segítséget nyújt a probléma megoldásában. Több elvtársnak, és a Budapesti Pártbizottságnak_is, az volt a véleménye, hogy a Ganz li.K. "problémáját sürgősen meg kell oldani, felmerült az is. hogy egyszere menjen-e mindkét elvtárs. A minisztérium véleménye az„volt, hogy lépcsőzetesen hajtsuk végre a leváltását, előbb menjen lol- Iák elvtárs és utána Elsner elvtárs. Ezzel mi nem_értettünk egyet, mert bármelyik elvtárs meg el előbb, a másikra nézve nem jó hatással lesz. Kitartottunk eredeti álláspontunk mellett, hogy egyszerre menjenek. Kovács elvtárs mar két javaslatot küldött az uj elvtarsalcra vonatrozolag. Nataridő nincs, ahogy a két elvtársnak biztosítva van a hely a csere azonnal végrehajtható. Pollák elvtárs megkeresett bennünket. Nem ért egyet a_határozattal, mivel a vállalat jól dolgozik, nincs semmi ^ alapja a leváltásának. Kijelentette, hogy a muszaxi fejlesztés terén egy vállalat sem áll jobban, mint a Ganz K.K. Ugyanakkor kihangsúlyozta, hosy beteggé tettük, idegileg teljesen tönkrement és a legfelsőbb pártiorumig elviszi az ügyet. ^ Kérdések, hozzászólások; din Parányi elvtársik magam részéről egyetértek a javaslattal, mindhárom elvtárs leváltásával. Az biztos, hogy^az erdekelt ^ felek nem tudnának együtt dolgozni. A lépcsőzetes leváltás sem lenne helyes, mert akar melyik menne előbb a másik le azt gondolná, hogy annak veit igaza. Nem tudom milyen képzettségű dolgozók vannak az üzemben, nem lesz-e karos, hop-y mindkét vezető elvtárs uj lesz. Tapasztalatból tudom, hogy nagyon nehéz uj területen delgozni. Babai elvtárs: A jelenlegi helyzet tűrhetetlen,,olyan vezetőket kellene beállítani, akik megfelelően tudnak biztosítani a folyamatos munkát. Az biztos, hoey ilyen/esetben az emberek igyekeznek másra hárítani a felelősséget, sajat hibájukat nem ismerik el. Az a legfontosabb, hogy iparagon belül találjunk két olyan megfelelő embert, akik a feladatokat végre tudják hajtani, mert különben a probléma állandóan visszatérő lesz. Kaouszta elvtárs: Abban látom a veszélyt, hogyha régi garnitúra nem —1-------- ad kellő segítséget az uj elvtarsak reszere, eoben az esetben nagyon nehéz lesz munkájuk, illetve a fegyelem megszilárdítása. j ___________________________. F “1- 2 -