Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1959-09-25

r ~i Az Országos Pártértekezlet határozatainak, főbb gondolatai­nak tükrében vizsgálva a párt politikáját megállapithatjak, hogy az ——/ ahl.Íletjl?őbá,jálL az élet bebizonyította, hogy pártunk helyes Ez a politika találkozott a dolgozók véieményével és a politika végrehajtásában aktivan kivették részüket. Különösen jő hatást váltott ki a dolgozók körében pártunknak az az elvi gyakorlata, mely szerint minden fontos kérdés eldöntésénél előzőleg tanácskozzunk a munkásokkal és a dolgozókkal. lifojiiMü^jpolit^ helyesnek bizonyult ifijük ezt^av^omlat tovább_kell er^s i7eni_ éTJártui‘‘ sőrott. /^&P.vjj'X.^,zA . nein várunk 'aj politikát a Kongresszustól, mint egyes ellenséges elemek ezt hiresz­­telik Kőbánya dolgozói között. A több hónapja tartó kongresszusi készülődésünket igen nagy érdeklődés kiséri, egyben aktiv részvétel is, úgy a párton beiül, mint a partonkivüliek között is. Az elmúlt hónapok politikai tevékenységé­vel sikerült elérni, hogy aJII^n^eapz^ nemcsak a. kommunisták. W,e.t. Aanem kerü3a^ ügyévé lett^ Ez a' tény"* minden­nél jobban igazolja a pártunk iránti fokozódó bizalmat és támogatást. A kerületi Pártbizottság tevékenységét az Országos Pártér­­^tekezler politikai vonala és a felsőbb pártszervek határozatai szabták mef* -km. .1 yonalJs_ hat.árp.zatpk a Jcerttlet^ajátos. politi^ Apzdasági és X^sadalmi^ arc álltának figyelembevételével valósulja­nak meg. "* ' -....."— A kerület sajátos arculata, /itt be kívánjuk mutatni kerülő-* tünk jellegét, iparát, lakosságát stb,/ , ^rületi. Pártbizottság a^járt^oli/yikájának végrehatásiban élért sikerei következén Kőbánya ,do 1 gozói ...előtt, tejdntéljt.szerzett. Helyesen^tudta a legfontosabb elvi ás gyakorlati kérdéseket kerületünk parttagságával és dolgozóival megértetni és a végrehajtásban aktivizál­ni. A legfontosabb párthatározatok végrehajtásában a dolgozók aktiv te­vékenyege megmutatkozott, mint pl. a munkásosztály helyzetéről szóló határozat, a művelődéspolitika feladatairól szélé határozat, a Közpon­ti Bizottság III.6.-i határozat végrehajtásában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom