Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1958-10-29
f n- 3 -Nőin a legnagyobb üzemeinkről van szó, tehát nincs benne a Villamosgép és Kábelgyár,,Kőbányai Sörgyár, Üriongyár, Kőbányai Textilmüvek, Radiátorgyár - .itt közép és kis üzemekről van szó. Milyen következtetést szűrhetünk le az érdeklődés tekintetében? Elmondhatjuk, hogy az fokozódik, ott nekünk fel kell használni - az az elképzelésünk, hogy minden üzemben megtartjuk a munkásgyűlést. Amint már említettem egy időben üzemi partszervezeteink leálltak ezzel a munkával, mi azonban megmozgattuk őket és most derekasan dolgoznak. A lakóterületet illetően politikai vonatkozásban, egyik leggyengébb területünk. Ennek azonban oka van, hogy ez így'Vlakult. jí- néhány elvtársnak -többek között nekem is az volt a véleményem - hogy nekünk elsősorban politikai munkát az üzemekben kell végezni én magam^is abszurdumig vittem ezt, - megosztom a felelősséget az elvtársakkal, bár ezt a munkát is előre meghatároztuk, hogy ez mégis gyengébb, mint amit vártunk, ezért a kerület vezetői megfelelő iao'ben és helyen önkritikát gyakoroltak. Ha mi korábban kezdünk hozzá, jobbak is lehettek volna ezek az eredmények, de igy is a tavalyi választás eredményét túl fogjuk haladni. A Budapesti átlag alatt, a fővárosi, .valamint a képviselő jelölőgyulések összarányát figyelembe véve, az elsők között vagyunk. De ennél azt is kell látni, hogy áruig az üzemekben jó a politikai munka, addig a lakóterületen gyenge. Nekünk ezzel kapcsolatban is le kell vonni a következtetést, körzeti pártszervezeteink közül 4-5 csődöt mondott. Látni kell azt is, hogy ezek az elvtársak derék becsületes emberek, de képtelenek a feladatok megoldására. Ezzel kapcsolatban olyan terveink vannak, hogy a körzeti pártszervezeteket megerősítsük üzemekben dolgozó, politikailag képzett elvtrísakkal. Jelenleg 8 körzetünk van és az a > megállapításunk, hogy erre a területre kevés, fel kell emelni ll-re. A jelölőgyülésekkel kapcsolatban szeretnék még egy-ket gondolatot elmondani. > , , „„ ...... A megjelenés a ielölőgyüléseken átlagban 71 fo volt. Azt is meg r-N kell mondani a testület előtt - felelősségem tudatában - ezekért a számokért felelősek vagyunk, ezek nem retusait szamok. Amikor én résztvettein egy-egy jelölőgyülésen láttam a kezdeten kb. 8o-an voltak, azonban mire a beszéd befejeződött mar kevesebb volt a létszám, különböző okok miatt eltávoztak^az emberek. Elmondták az elvtársak, hogy az 1954-es választásoknál milyen módszereket alkalmaztak, ha egyik-másik jelölogvülésén kevesen voltak. Tudomásom szerint a kerületben ilyen vatazasok, íeltoltések nincsenek. Mi a körzeti pártszervezetekkel megbeszéltük a választási munkákkal kapcsolatos feladatokat, mégismegtörtént_ egyik-másik körzetben, hogy a v&lasztó-polgarok kévés szambán jelentek meg a jelölőgyülésen. Még egy örvendetes dolgot kell jelentenem az eivtáBaknak, bar ezeken a gyűléseken reálisán értékelik a párt és a kormány intézkedéseit, de adott esetben a jelölt személye ellen is felszólalnak. A résztvevők kétharmada pártonkívüli személy volt és az egyharmada parttag. Ez jó,_ ha mi ezt figyelembe vés,szűk jónak kell értékelni a kommunisták kapcsolatát a pártonkivüliekkel. ...... A jelentéssel kapcsolatban meg két gondolatot szeretnek í.elvetni, az egyik pozitív, a másik negatív, melyen sajnos mar nem lehet változtatni. A javasolt pártonkivuliek létszáma 6#-al csökkent. mondjuk meg magyarul rossz ilyen vonatkozásban az összetétel &2%, az lett volna az egészséges, hogy 4o,ő-a legyen partonkivüli. b _ 1