Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1957-10-25
ás adja át a technoiágiéi oszt ilynek a tőrnaggyártáara való a Lka imaztatus oélj aból, nem látszik megnyugtatónak annál is inkább .sem, uert a legfejlettebb technológiák ismeretát tételezi fel, ama Lyekre^a technológiai osztály la borát 'riumábnn kell tömeg;gyártási megoldásokat megtalálni és nem a terhelésben, illetve a szí*relő szalagokon. A műszaki osztályok falfejlesztésénél ügyelni kell erre, hogy az. osztályok megfelelő tapasztalt és szakmai gyakorlattal rendelkező dolgozókkal legyenek megerősítve, akik alkalmasak orra, hogy a vállalat gyártmányainak műszaki szintjét a szükséges mértékre felemeljék és ugyanakkor az ott dolgozd fiatalabb műszakiaknak is megfelelő szakirányítást tudjanak adni. Ahhoz, hogy a gyár a tervét könnyebben teljesítse és termelékenyebben terme ljen, szükséges az egész gyár termelési metodikájának felülvizsgálata olyan célból, hogt- lefektetést nyerjenek a vállalat adottságainak, vagy fejlesztési célkitűzéseinek legmegfelelőbb gyártási rendszerek és technológiák, célszerű lenne e gyártásfejlesztési faladatok elvégzésére egy szakcsoportot szervezni, akik a feladatot tervszerűbben tudnák végrehajtani. Sz ükségesnek látszik a műszaki osztályok munkájánál fokozottabb figyelmet fordítani az uj gyártmányok bevezetésével kapcsolatos feladatok végrehajtására, különös tekintettel arra, hogy a régi gyártmányokkal kapcsolatban felmerülő számtalan probléma ne kösse le a dolgozók idejének legnagyobb részét, az uj gyártmányok törtére. A Syár jelenlegi helyzete nem enged arra következtetni, mintha a műszaki főosztályok munkája nem lenne elegendő a megfelelő korszerű gyártmányok kifejlesztésére, illetve a termelősi tervek teljesítésére, ha a műszaki osztályok problémája fel lesz tárva és megfelelő 'intézkedésekkel, megfelelően^lesirányítva, üzt igazolja az üzem ál/■— t il evekkel ezelőtt élért számos komoly eredmény, aminek kapcsán a vállalat háromszor volt élüzem és kétszer másod ik^ hely ezett, valamint a motorvédő ólajkaposolók önköltségi árának komoly csökkenté se. A mai nehéz helyzet kialakulásában szerepe van a vállalat ma még fennálló szervezetlenségének,"a minőség ellenőrző szervek aránylag kevéssé kielégítő mlnőségvődő muné kajának és annak is, hogy a termelő költséghelyek inkább a ríitinra, mint a gyúrt isi dokumentációkra támaszkodva végzik a termelő tevékenységüket,és hozzájárulnak e neh.zségek fennmaradásához az üzemben tapasztalható személyi ellentétek is. Az üzem a legutóbbi hónapokban jelentős beosztásban levő dolgozóktól volt meg, /:Mbű vezet;", fődiszpéc ser, főtechnológus:/ amely dolgozók pótlása még a megfelelő körültekintéssel végzett helyettesek biztosítása esetén is komoly megrázkódtatás minden termelő üzem számára annál is inkább, mert az elmúlt, esztendő során külföldre távozott as azóta elbocsátott dolgozók munkahelyeinek megfelelő minőségű betöltése sem sikerült, az egyenérték aladán vagy még ma is betöltetlen. W ____j r ... ~i