Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1989-03-09

- 2 -A reform gazdasági elemeivel együtt kell kezelni a politikai elemeket. Ma az a teendő, hogy a reform gazdasági elemei fel­gyorsuljanak, érjék utol a politikai elemek változásainak etemét. A demokratikus szocializmus új gyakorlatának kialakí­taSához glÜ-kságes a megfelelő anyagi ,-techni ka i házi, bizto­­s í t á s a . 3/. Egyetértünk a politikai pluralizmus megteremtésével. A demokrácia, az érdekek sokfélesége szükségszerűvé tette a többpártrendszer működtetését. A demokratikus hatalomgyakorlás e megújult formáját támogatjuk. Ugyanakkor az átállást foko­zatosan^ körültekintően kell megvalósítani. Ennek indoka egy­részt, hogy az átállást követően is érvényesüljön az MSZMP vezető szerepe, másrészt időt kell biztosítania tagsága részére -és felkészítésüket segítve- az új gyakorlat megértésére, el­sajátítására . 4/. Az előzőekben említett fokozatos átmenetet erősítjük, de úgy, hogy a pártszervezetek önállóságát ebben a folyamatban nem szabad túlhangsúlyozni, szélsőségesen kezelni. Az átálláshoz a pártszervezeteknek segítséget kell adni. Nem valhat általánossá a kapkodás, a magárahagyatottság, a teljes elbizonytalanodás érzése. A közéleti politizálást -elsősorban a lakóterületre koncentrá­lódva- kell új módszerekkel felgyorsítani, aktívabbá formálni. A többpártrendszer létrejöttének -párttörvénytől függetlenül­­akkor van értelme, ha legalább 2-3 párt rendelkezik reáli. alapokon nyugvó programmal. r n ____.

Next

/
Oldalképek
Tartalom