Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1987-11-17

Növekedett a tagfelvételi munka demokratizmusa, bár több helyen Mg elszines, inkább csak a tervezéskor érvényesül. A munkahelyi el tt ^l0mÓnv6nek kikérése kevésbé elterjedt, a belépés ÁT . r véleményezés, döntöon a párttagságra korlátozódik. Általános tapasztalat, hogy a párttaggá nevelési folyamatban a p -^csoportoknak meghatározó szerepe von. Egy részük aktívan részt vesz az utánpótlás nevelésében, folyamatoson foglalkozik a jelöl­et tol, másrészük még feladatait sem ismeri. Ez is közrejátszik £>a an, hogy évente átlagban harmincra tehető azoknak a pártszorvo­­zo c<ne< a száma, ahol alig van, vagy nincs togfovétol. Ajsértépitő, tagfelvételi minnka_eredmén^t_ a kerületben is töhh lépz^ea^Htesen be folyáséig Oellomzö. hegy ^"ttagok és a o gőz v nagyrésze cselekvésre kész, bizalom van a párt iránt. A pártszervezetek természetes kötelezettségüknek tekintik a tagság olvilágositását, meggyőzését a cselekvés összehangolását. Az eoy­­séges végrehajtást nehezíti, hogy nőtt a párttagság egy részének elbizonytalanodása, egyre több a politikailag közömbösök száma. Pert tagfelvételi munkáját befolyásold tényezők egyes olomoi az elmúlt években kedvezőtlenebbé váltak. A nehezedő gazdasági ° yzet, a feszített munka az üzomokbon, a nagyfokú munkaerőmoz­gás, az életszínvonal csökkonéso növelte a szociális feszültsége­ket és ez különösen munkásterületen okoz gondot a pártszervezet teknek. A kerületi vállalatokhoz elhelyezkedő pályakezdők számának csökkenése som segítette, hanem egyre nehezebbé tette a párttoq­­e vételi munkát. Lényeges változás az odriig gyengébben dolgozó P rtal.pszervezotok munkájában som következett be. Az ellentmon­dások feltárására, ós megoldására a pártszervezetek kevés gondot ordítottak. Nőm csokély azoknak a száma som, akik a jolcnleni körülmények között nem vállalkoznak a párttagságra, a politika képviseletére. Közrejátszik ebben az is. hogy nem javult a közös­­segért végzott munka rangja som. I. AJteriUeti PártbizoU^aj.rányl,tása._alá tartozó nártszervo-„r„l.­­—^^AZ^árt-tacLéX és^olcio_zil<^ Tevékenységüket 409 alapszor­­vozotbon ós 1.260 pártcsoportban fejtik ki. Az aktív keresők I 0_ _______—J r ~i

Next

/
Oldalképek
Tartalom