Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1987-09-24

r *I- 3 -A másik fő garancia bennünk kell legyen. Minden egyes pártalapszervezetben és pártszervezetben. Ne tekintsük rutin feladatnak! Minden egyes felvetést vegyünk komolyon, gondoljunk át, és a végtó összegzés után amit lehet (is tudunk, építsük be gyakorlatunkba. A párt­tag akkor is kapjon visszajelzést, ha javaslatát nem vettük figye­lembe, de magyarázzuk is mén, hogy miért, és .uY.1,'/ -És itt a követkézé fő kérdés! Elszoktunk a személyes agitációtól. Most pedig a/ egyes párttagok, a bizonytalanok meggyőzése a cél, ároké, akikről tudjuk, hogy mun­kájuk, emberségük alapján köztünk a helyük. Politikai munkánk eredményessége nagyban fog múlni a beszélgetést vezetők felkészültségén, és meggyőzésének szilárdságán. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem rendelkezik minden funkcióban lávfi elvtársunk kellő ogitatív készséggel, de, és éppen őzért, a beszélaet/V csoportok felkészítését illetve összeállítását nan,y felelősségtől és körültekintéssel végezzék. Lényegesnek tartjuk, hogy a beszélgetések során gSfiBSBB alakuljon ki, és időtartamát n mondanivaló határozza meg, ne korlátozzuk székre sza­bott időbeosztással! Különösen nagy gonddal kell a beszélgetést lefolytatni a fiatalokkal^ A feszültségek őket jelentősebb számban érintik, ugyanakkor kevés az. élettapasztalatuk és a mozgalmi tapasztalatuk is. Az f) meggyőzésük különösen fontos a part számára! Fel kell készülnünk arra is, hogy lesznek - lehet, hogy nőm kis szam­bán-, akik mm akarnak n párt tagjaként további erőfeszítéseket ten­ni, felelősséget vállalni.- na orra gondolunk, hofly a párttaqrtg ml adata te a vmKlym aktív cselekvés én kdrnyeretiínok mofflyftzése, oktlvlzSlöso, - nálküluk orOmMx* leszünk. Itt szeretném még a figyelmet felhívni arra is, hogy attól függetlenül, hogy a tagkönyvcsere a párt belső ügye, ez alkalomról jóval több annál. Ezért óvakodjunk a befelé fordulástól, ellenkezőleg, politikai munkánk nyitottságának növelését tűzzük ki magunk elé. L __

Next

/
Oldalképek
Tartalom