Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1984-09-13
hagyományokon alapul kerületünkben. A Pataky Művelődési Központ az I. László Gimnáziummal, több szakiskolával, szakmunkásképző intézettel, tíz általános iskolával köt évente olyan együttműködési megállapodást, amely konkrét formában rögzíti az együttes cselekvést. Az ÉVIG Művelődési Központ is nagy szerepet vállal e területen, elsősorban az Újhegyi lakótelep iskoláit segíti közművelődési tevékenységével. A Művelődési 1 Otthonok változatos programokkal várják az iskolákban, illetve a közművelődési intézményekben a tanuló ifjúságot (szakkörök, klubok, amatőr csoportok működtetésével, szórakoztató, ismeretterjesztő rendezvények szervezésével). ^Jelentősek a szünidei, elsősorban a nyári programok. A Pataky mellett a szakszervezeti művelődési házak is egyre jobban bekapcsolódnak a Maglódi úti napközis táborban szünidejüket töltő tanulók szabadideje hasznos, kellemes eltöltésébe. A kerületi Úttörőház szervezi az általános iskolás korúak mozgalmi képzését, nagy szerepe van a tanulóifjúság szabadidejének hasznos eltöltésében. Tavaly az intézmény élete felpezsdült, a látogatók száma mind a kiscsoportok, mind a rendezvények esetében nagymértékben megnövekedett. 1983-tól kezdődően az Úttörőház is bekapcsolódott a nyári napközis tábor p rogramjaiba. A Szabó Ervin Könyvtár is hozzájárul a tanulóifjúság művelődéséhez. Rendszeresek a könyvtári bemutató foglalkozások, a rendhagyó irodalom órák, az író-olvasó találkozók. Az iskolai könyvtárak helyzete, színvonala - a megtett intézkedések ellenére - még mindig további javításra szorul. A KISZ korú fiatalokkal való foglalkozás lényeges színtere a közművelődés szempontjából az ifjúsági klub. Kőbányán jelenleg 26 üzemi ifjúsági és 5 lakóterületi klub működik. 1978-ban megalakult a kerületi klub tanács, amely a klubok munkáját hivatott irányítani. E mozgalomban még jelentős feladataink vannak.- 6 -L-----------------